2016. július 25. és augusztus 1. között gyűlnek össze Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozó résztvevői annak a városnak programjain, amelynek érseke volt a közeli Wadowicében született II. János Pál.  A Mária Misszionáriusainak közössége szeretné lehetővé tenni néhány Fülöp-szigeteki fiatalnak, akik az ACAY Manilai Misszió keretén belül dolgoznak vagy élnek, hogy 2016-ban elutazhassanak Lengyelországba, a 31. Ifjúsági Világtalálkozóra.

Erről kérdezte a Montázs Magazin a bordányi Fábian Edith Miriam nővért, az utazás szervezőjét. Az interjút változtatás nélkül mi is közöljük. 

Hogyan került egy Debrecenben, a Svetits Katolikus Gimnáziumban végzett lány a Fülöp-szigetekre?

Megismerkedtem egy fiatal karizmatikus keresztény imacsoporttal Pesten, akikkel 1988 nyarán együtt indítottuk el a Nyolc Boldogság (francia származású) Közösséget egy elhagyott, romokban álló szalézi kolostorban Péliföldszentkereszten. 1993-ban elvégeztem egy intenzív képzést a francia anyaházban. Ötévi franciaországi szolgálat után 1997 októberében önkéntesként vettem részt a manilai misszió létrehozásában egy francia és egy magyar nővérrel együtt. Már 18 éve, hogy a Fülöp-szigeteken élek, és ha Isten is úgy akarja, ott is maradok.

Hogyan lettél szerzetesnővér? Milyen szerzetesrend tagja vagy?

2007-ben három nővértársammal kiváltunk a Nyolc Boldogság Közösségéből, és létrehoztuk a Mária Misszionáriusai nővérközösséget a filippi és ázsiai nehéz sorsú fiatalok és családjaik szolgálatára. Mind a négyen úgy éreztük, hogy erre van hivatásunk. A helyi egyházi és állami vezetőknek egy része is nagyon biztatott bennünket, mert szerintük az a munka és az a karizma, amivel ezt megéljük, nagyon nagy hasznára van az országnak. Egészen új lelkületet és szellemiséget tapasztaltak az általunk segített fiatalok és családjaik szolgálatában. Kevés olyan egyházi szervezet létezik az országban, amelyek több mint 90%-os sikerrel meg tudják változtatni börtönviselt fiatalok életét.

Hogyan történik ez a szolgálat? Mi mindenben segítetek?

Olyan nehéz sorsú fiatalokkal és a szüleikkel foglalkozunk, akik szörnyű megaláztatások és erőszak áldozatai lettek. A lányokat 15 éves koruktól fogadjuk az otthonunkba, és egy maximum három és fél éves programmal neveljük őket, amíg egyedül meg nem állják helyüket az életben.

A másik missziós programunkban börtönből szabadult kiskorú bűnözőkkel foglalkozunk. Rendszeres képzéssel és lelki vezetéssel a börtönben felkészítjük őket a szabadulásra. A több éves egyéni kíséréssel megtanítjuk őket erkölcsösen gondolkodni, felkészülni a társadalom kihívásaira, munkát keresni és tisztességesen megélni.
A börtönökben a legkeményebb fiúkat bízzák ránk, akik korábban loptak, gyilkoltak, kábítószerrel kereskedtek, nőket megerőszakoltak. Sajátos módszerünk az esetek 90 százalékában eredményes a 18 év alattiaknál. Kevesebb, mint tíz százalékuk esett vissza, illetve került újból börtönbe.

A 2013-as Haiyan–tájfun áldozatait segítve egy, a cunami által teljes egészében elsodort tengerparti települést, Sta Cruz falut fogadtuk örökbe és támogatjuk, segítjük a mai napig is talpra állni az embereket. Ma, ha visszatekintünk, számtalan arcot idézhetünk fel, fiatalok százainak arca tűnik elő emlékeinkben, akiket Isten a mi gondjainkra bízott. A számok mögött azonban mindegyik arc és mindegyik történet egyedi.

Honnan jött az ötlet, hogy olyan messziről elutazzatok Krakkóba, és részt vegyetek a Világifjúsági Találkozón 2016 júliusában?

1995-ben Manilában volt Ifjúsági Világtalálkozó, és ezalatt Sophie nővér látta, hogy közben sok fiatal életében, akik ezt átélhették, ez fordulópont volt, és missziónk, az ACAY (Association Compassion Asean Youth) történetének is szerves részét képezi. Ezért a Mária Misszionáriusainak közössége szeretné lehetővé tenni néhány Fülöp-szigeteki fiatalnak, akik az ACAY Fülöp-szigeteki Misszió keretén belül dolgoznak vagy élnek, hogy 2016-ban elutazhassanak Lengyelországba, a 31. Ifjúsági Világtalálkozóra, hogy lelkileg töltekezhessenek. Hiszen néhányan a legkeményebb fiúkból és a legösszetörtebb életű lányokból ma már elkötelezett, főiskolát végzett munkatársai lettek az alapítványunknak. Ezek közül a fiatalok közül választották ki a többiek az ő „nagyköveteiket”, akiktől lelki megújulást és lendületet várnak Krakkóból visszajövet, a pápalátogatás után.

Az irgalmasság rendkívüli szentévét hirdette meg Ferenc pápa 2016-ra. Ez bizonyára központi témája lesz az Ifjúsági Világtalálkozónak is.

Igen, Ferenc pápa a következő igeverset választotta erre a találkozóra:
„Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak” (Mt 5, 7).

Az irgalom fogalma nemcsak egy egyszerű spirituális kifejezés a fiataljaink számára, hanem azt ők meg is élik a saját sorsukban, melyet az elhagyatottság, a visszaélés és az erőszak fémjelez. Tudják, hogy őket az irgalom mentette meg. Így meghívást kapnak arra, hogy ők maguk is megosszák maguk körül az irgalmat, tanúi legyenek ennek az irgalomnak, lelkesekké és lángoló szívűvé váljanak az irgalom megosztásában. Meggyőződésünk, hogy az Ifjúsági Világtalálkozón való részvételük még inkább megerősíti őket keresztény és missziós küldetésükben. A világifjúsági találkozó után szeretnénk besegíteni egy párnapos tevékenységgel a Marseille-i missziónkban. Nagyon nagy hatással tudnak lenni a mi fiataljaink a francia, többségében bevándorló családból származó muzulmán börtönviselt fiatalok életére. Tavaly indítottuk el ott a missziót a fiatalok börtönében. A manilai tapasztalatainkat már Európában is elkezdtük megosztani a francia állam felkérésére.

Hogyan tudjátok megszervezni a lengyelországi utazást? Bizonyára nagyon sok pénzbe kerül.

Sajnos, az utazást önerőből nem tudjuk megoldani, csak helybeli és külföldi adományozók segítségével valósulhat meg. Így most azokhoz fordulunk, akiknek van lehetőségük anyagilag segíteni, hogy fiataljaink részesülhessenek az Ifjúsági Világtalálkozó kegyelmeiben. Manilából az út hosszú Lengyelországig, és igen költséges, de bízunk Isten gondviselésében. A delegációt én, Fábián Edit nővér vezetem a lengyel Laetitia nővér segítségével.

Hogyan tudnak adakozni azok, akiknek módjában van segíteni nektek?

Kérjük, hogy átutalás esetében írják a bankszelvényre: „JMJ/Ifjúsági Világtalálkozó”!
Számlanév: Fábián Edit
Számlaszám: PILLÉR Takarékszövetkezet (Bordányi Kirendeltség) 57600022-15189372

A bordányiak a számlára személyesen is be tudnak fizetni a takarékszövetkezet helyi fiókjában, de ebben az esetben is fontos, hogy megjegyzésként írják rá a befizetési bizonylatra:  „JMJ/Ifjúsági Világtalálkozó” !

Ha az alapítvány hivatalos bankszámlájára szeretnének az adományt küldeni, akkor írják meg nekem, és megadom a manilai számlaszámot. De ezt csak abban az esetben érdemes használni, ha nagyobb adományról van szó, mert a bank magas kezelési költséget számol fel. Ezért ajánljuk a magyar számlaszámot kisebb adomány esetében.

Annak érdekében, hogy jobban megismerhesse missziónkat és tevékenységünket, kérjük, látogasson el francia és angol nyelvű honlapunkra, vagy a Manilai Misszió nevű magyar Facebook oldalra, amit én, Edit nővér vezetek magyarul:

Weboldal franciául.

Weboldal angolul.

Elolvashatja a Jézusról nevezett Sophie nővér „Défier le chaos” (Szembeszállni a zűrzavarral) címmel francia nyelven megjelent könyvét is, amely a Fülöp-szigeteki misszió 18 évét, valamint a kiskorúak marseille-i börtönében végzett misszió kezdetét meséli el.

Hálásan fogadunk mindenféle támogatást, az adományozót családtagjaival együtt imáinkban hordozzuk. Ha iskolákban, plébániákon vagy imacsoportokban akarnak adománygyűjtő kampányt szervezni, tudok képeket küldeni a misszióról. Van egy közösségi oldalunk is „Manilai Misszio” név alatt, ahol csak magyar bejegyzések jelennek meg a missziónkról. Született egy-két cikk is magyarul rólunk a Montázsmagazin internetes magazinban, illetve a Magyar Katolikus Rádióban és a Lánchíd Rádióban több helyszíni riport is készült 2014-ben a missziónkról.

Kedves Edith, sok sikert kívánunk a Manilai Misszió további áldozatos munkájához! Kívánom, hogy sikerüljön eljutnotok Krakkóba a Világifjúsági Találkozóra a fiataljaitokkal, akik majd feltöltekezve hittel és szeretettel, továbbadják azt a manilai ifjúságnak.              Weninger Endréné Erzsébet

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support