Bordány Nagyközség Önkormányzata és a település minden lakója nevében Kiss-Patik Péter alpolgármester úr és dr. Fodor Ákos jegyző úr 2016. május 20-án, pénteken délelőtt köszöntötte a 90. születésnapját ünneplő Zádori Imrét. Alpolgármester úr kis ajándékcsomagot, míg Fodor Ákos jegyző úr Magyarország Miniszterelnöke által aláírt emléklapot nyújtott át az ünnepeltnek. 5 gyermekes földműves családban született. Fiatal éveiben hídépítésnél dolgozott az ország több területén. Az Előre Mg. Szakszövetkezetben kertészeti ágazatvezető volt nyugdíjazásáig. Önkormányzati képviselő, alpolgármester volt 2010-ig. 1993-ban ő kapta Bordány első díszpolgári címét. Aktívan sportol, 2014-ben ő volt a Bordányi Falunapok mezei futóversenyének legidősebb indulója, azóta rövidebb távokon fut. 2016 márciusában részt Budapesten a szenior fedett pályás bajnokságon, ahol súlylökésben aranyérmet szerzett.
2016. június 1-jén, szerdán ünnepelte 90. születésnapját Zádori Nándor. Tanács Gábor, Bordány Nagyközség Polgármestere köszöntötte, aki ajándékcsomagot, míg jegyző úr Magyarország Miniszterelnöke által aláírt emléklapot nyújtott át az ünnepeltnek. Földműves családban született. Forráskúton, illetve Bordányban élnek. 63 éve házas, felesége Soós Magdolna. 2 gyermekük, három unokájuk és 2 dédunokájuk van. Szakszövetkezetben a kőműves brigádban, illetve saját gazdaságában dolgozott, ahol növénytermesztéssel, állattartással foglalkozott.
Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk mindkét ünnepeltnek és családjaiknak!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support