Bordány is pályázott a gyerekbarát címre

unicef gyerek

Bordány Nagyközség Önkormányzata is beadta pályázatát az UNICEF Gyerekbarát Önkormányzati cím elnyerése érdekében. A dokumentációt a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzattal közösen állították össze, és küldték meg elektronikusan még július 24-e előtt. A döntésről várhatóan szeptember elején értesítik majd az önkormányzatot.
Az UNICEF pályázata olyan magyar önkormányzatoknak szól, akik kötelezettséget szeretnének vállalni a településükön élő gyerekek jólétéért, illetve hatékonyabban szeretnék képviselni azok érdekeit és jogait a mindennapokban. Mindezek mielőbbi teljesítéséhez pedig támogatást szeretnének igénybe venni.
A pályázatok fő témái között olyan vállalások találhatóak meg, mint a gyerekbarát költségvetés megalkotása, a településszintű gyerekjogi stratégia kidolgozása, a gyerekjogi képzések indítása vagy a gyerekek véleményének kikérése és meghallgatása az őket érintő döntések során. A támogatások odaítéléséről egy szakértőkből álló értékelő bizottság dönt, az UNICEF-fel karöltve.
Tavaly 27 önkormányzat pályázott a 2 millió Ft értékű támogatásért, amit végül három település, Cigánd, Óbuda-Békásmegyer és Hódmezővásárhely kapott meg. Az UNICEF Magyar Bizottság mindvégig segíti az önkormányzatokat a pályázatok megvalósulásában.

Az UNICEF Magyar Bizottság a Gyerekbarát Település kampányhoz kapcsolódóan a kutatással egy időben elindította online kérdőívét a gyerekbarat.unicef.hu oldalon, ahol szeretnék megismerni az emberek véleményét is arról, nekik mi a fontos, mitől lesz gyerekbarát egy település. Töltsd ki a kérdőívet te is!

Nyert a Faluház Erzsébet-pályázata

Az Erzsébet program keretében a közművelődési intézmények részére kiírt Napközi Erzsébet-tábor pályázaton Komplex élménytáboroztatási lehetőséget nyert a Faluház. A táborban 20, többségében hátrányos helyzetű gyermek vesz részt. A programok között szerepelnek közösségépítő játékok, kézműves tevékenységek, valamint aszfaltrajzverseny. Megtekintik a Szarvasi Arborétumot és a szarvasi Mini Magyarországot, majd sétahajókáznak. Lesznek sportos, mozgásos feladatok, például kötélhúzás, labdajátékok, hullahopp karika, ugrókötél. A Bordány régen és ma c. film és a Bordány Község története c. könyv segítségével helytörténeti kvízjátékon vesznek részt, de lesz még lovaglás, lovaskocsikázás is. Gyalogtúráznak a Nagy Kálmánné-féle tanyára, elbicikliznek az üllési tóhoz, ahol különböző sportolási, játék lehetőségek várnak rájuk. A pályázatnak köszönhetően a gyerekek ingyenesen vesznek részt a táborban.

Görkorcsolyás sporttábor Bordányban

A szegedi Korcsolyázó Diáksport Egyesület az idei nyáron is görkorcsolyás sporttábort tartott Bordányban. A tábor most is a Faluház és Könyvtárban, annak parkjában és sportpályáján zajlott július 18-22. között. A délelőtti foglalkozásokat ebéd követte a Vadgesztenye Étteremben, majd lazításképpen filmnézés a Faluház színháztermében. A napközis tábor délutáni részében is folytatódtak a görkoris sportfoglalkozások. A tábor vezetője idén is Lavner Endre volt.

Sikeresen lezajlott a kerékpáros és kalandtábor

2016. július 11-15. között zajlott a „Két keréken a Homokháton” – kerékpáros és kalandtábor a Faluház és Könyvtár szervezésében. A tábor ismerkedős játékokkal kezdődött, majd csillagtúrára indultak a fiatalok. Másnap a BiipCaféban derelyét készítettek, valamint kisétáltak a Nagy Kálmánné-féle Hermina tanyára. Szerdán elbicikliztek Mórahalomra, ahol megtekintették a Mini Magyarország Parkot és a bivalyrezervátumot, csütörtökön Szegedre mentek a Csú-Sziki Kalandpályára, délután pedig sétahajóztak a Tiszán. A tábor utolsó napján átkerekeztek az üllési tóhoz, majd kötetlen játékkal zárult a hét.
A bordányi fiatalok mellett a tábor résztvevői voltak a varjai gyerekek, akik az Egérház Alapítvány és Bordány Nagyközség Önkormányzata támogatásával érkeztek, hogy a magyar nyelvet gyakorolják. A fiatalok Romániában, közelebbről a Bánságban, Temes megyében található Varjas nevű településen élnek, a román nyelvű általános iskola óráit követően, délutánonként rendszeresen járnak magyar órákra, magyarul tanulnak, és szeretnék még inkább elsajátítani a nyelvet. Az átfogó programot – melynek célja a fakultatív magyar nyelvű oktatás biztosítása Temes megyében, kimondottan a román többségű, és magyar iskolával nem rendelkező településeken szervezik, ehhez jön jól az anyaország támogatása, egy-egy a bordányihoz hasonló tábor megszervezésével.

Varjasi gyerekek táboroznak Bordányban

Az Egérház Alapítvány és Bordány Nagyközség Önkormányzata támogatásával kezdődött meg az a varjasi gyerekeknek rendezett nyári tábor, amely keretében az ide érkező gyerekek a különböző foglalkozások alkalmával a magyar nyelvet gyakorolhatják. Erre azért is nagy az esély, mert bordányi fiatalokkal közösen táboroznak, a mindennapi rutin része a beszéd, a nyelvgyakorlás. Összesen öt napot töltenek nálunk a Romániában, közelebbről a Bánságban, Temes megyében található Varjas nevű településen élő fiatalok, akik a román nyelvű általános iskola óráit követően, délutánonként rendszeresen járnak magyar órákra, magyarul tanulnak, és szeretnék még inkább elsajátítani a nyelvet. Az átfogó programot – melynek célja a fakultatív magyar nyelvű oktatás biztosítása Temes megyében, kimondottan a román többségű, és magyar iskolával nem rendelkező településeken szervezik, ehhez jön jól az anyaország támogatása, egy-egy a bordányihoz hasonló tábor megszervezésével.
A gyerekek július 11-15 között élvezik Bordány vendégszeretetét. A helyi programok mellett várhatóan a szeged vadasparkot is meglátogatják. Képünkön barátfülét készítenek.

Lezajlott a XVII. Nyári Napközis és Faluvédő Tábor

Július 4-8. között zajlott a XVII. Nyári Napközis és Faluvédő Tábor a bordányi Faluházban. A tábort 2000-ben indította útjára a Kulturális és Szabadidős Egyesület és azóta minden év nyarán megrendezésre kerül. Az évek során a tábor szervezésébe, lebonyolításába bekapcsolódott a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat és a helyi intézmények is, de a szervezésben és a megvalósításban már a Faluház és Könyvtár vállal oroszlánrészt. A táborba 42 gyerek iratkozott be, a nemek arány közel azonos volt, ugyanis 22 fiú és 20 lány vett részt az 5 nap programjain. Az idei tábor a Vadnyugati tábor nevet kapta, melyben egy picit elkalauzoltuk a gyerekeket a cowboyok világába. Számos érdekes foglalkozás, program várt a tábor lakóira, a már jól megszokott biciklitúra, kirándulás Csongrádra a Vadnyugati Városba, a western világával kapcsolatos kézműves foglalkozások, sport és akadályversenyek, filmek-mesék nézése, számháború, country táncbemutató, ezek mind-mind a hét programjai közé tartoztak. Pénteken este került sor programunk záróestjére. A sátorállítás után lovaskocsikázás várt a táborlakókra, majd a táborzáró program 20.00 órakor kezdődött. A dettai fiatalok magyar táncbemutatója és a tápéi ifjú citerások műsora után került sor a hét eseményeit bemutató táborhíradó vetítésére. A program kenyérlángos kóstolóval zárult. Ezt követően az egész hetet lezáró éjszakai gyalogtúra, kincskeresés és sátrazás vette kezdetét. A gyerekek számára egy élményekkel teli hét után szombat reggel zárult a program. A tábor vezetője idén Csuka Nóra volt, segítői Börcsök Roland, Újházi-Szabó Marianna, Dudás Edit, Boldog Anna és Vida Patrícia voltak. Iskolai közösségi szolgálat keretében a tábor alatt Vida Dominika, Rácz Gyula és Rácz István segítette a munkát. A dokumentációs és média feladatokat Masir Norbert látta el. A település facebook közösségi oldalán, valamint youtube csatornáján hamarosan megtekinthető lesz a XVII. Nyári Napközis és Faluvédő Táborról készült videós összefoglaló.

Dettai néptáncosok táboroztak Bordányban

Testvértelepülésünkről, Dettáról érkezett tizenkét fiatal Bordányba, hogy egy öt napos táborozás keretében ismerkedjenek meg településünkkel, kiránduljanak, pihenjenek, és nem utolsó sorban magyar néptáncokat gyakoroljanak.
A gyakorlás nem volt tét nélküli, hiszen produkciójukat pénteken este a Faluházban megrendezésre kerülő táborzáró alkalmával mutatták be az érdeklődőknek.
Az öt napos kirándulás programját a Kulturális és Szabadidős Egyesület tagjai állították össze a vendégeknek. Hétfőn a településsel ismerkedtek a dettai gyerekek: a katolikus templomba, az intézményekbe látogattak el. A gyalogtúra keretében a Hermina tanyára is kilátogattak. Este tábortűzet gyújtottak, sült szalonnát, saslikot vacsoráztak, miközben a fiúk már focimeccseket is játszottak a faluház parkjában.
A keddi napot a mórahalmi Erzsébet fürdőben töltötték a fiatalok, fürödtek, napoztak, élvezve az alföldi napot. Szerdán délelőtt a táncé volt a főszerep, a néptánc tanulásban Zádori Zsuzsanna volt segítségükre. Délután egy szegedi kirándulás várt a fiatalokra. A város nevezetességeivel ismerkedtek meg, fagyiztak, sétáltak a kellemes időben.
Csütörtökön kerékpártúra következett, a kerékpárkölcsönző járgányaival az üllési tóhoz kerekeztek el. Visszaérve a faluba még egy tiszteletkört is mentek a fáradhatatlan fiatalok több utcát is érintve. Délután a Bordányi Ifjúsági Információs Pont (biip) vendégei voltak a dettaiak, ahol a közösségi tér eszközeit használhatták: csocsóztak, biliárdoztak, számítógépeztek vagy éppen olvastak, kártyáztak, gitároztak.
Pénteken délelőtt ismét a tánc került a középpontba, újabb próbák következtek. Délután közkívánatra ismét a biip-ben töltötték az idő nagy részét a gyerekek, este pedig csatlakozva a Nyári Napközis és Faluvédő Táborhoz többek közt lovaskocsikázás és kenyérlángos kóstolás várt a vendégekre. Itt, a táborzárón léptek színpadra a dettai fiatalok, ezzel a nyilvános fellépéssel örvendeztették meg a helyieket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Szombaton reggel tíz órakor reményeink szeint élményekkel telve indultak haza testvértelepülésünk néptáncosai, akiket máskor is szívesen látunk!
A program az ide érkezőknek teljesen ingyenes volt, Bordány Nagyközség Önkormányzata, az Egérház Alapítvány és a Kulturális és Szabadidős Egyesület támogatásának köszönhetően.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support