Indul a Közösségi Járdaépítési Program Bordányban!

Tegnapi ülésén döntött a képviselő-testület a Közösségi Járdaépítési Program települési elindításáról. Bordány Nagyközség Önkormányzata együttműködve a lakossággal évek óta kiemelt figyelmet fordít a megfelelő, rendezett településkép fenntartására, fejlesztésére. A rendezett ingatlanok, tiszta közterületek hosszú évek óta fontos ismérvei nagyközségünknek. Számos közösségi és lakossági program szolgálja ezek megvalósulását, így például a 2012-ben életre hívott fásítási program is, melynek eredményeként ez idáig 1232 fa kiültetésére, telepítésére került sor. A fák ültetése az mellett, hogy javítja a településképet fontos szerepet játszik a por- és zajcsökkentésben is. 2016-ban újabb lakossági közösségi program beindítására kerül sor a képviselők tegnapi döntése nyomán, ezúttal a belterületi ingatlanok előtti járdaépítéseket szeretnék ösztönözni oly módon, hogy az önkormányzat a kivitelezéshez szükséges sódert és cementet biztosítja a kivitelezéshez, a lakosság pedig munkájával járul hozzá a fejlesztéshez. A program az mellett, hogy járdák épülnek, fontos közösségi szereppel is bír, hiszen a szomszédok, kisebb lakóközösségek összefogásával megvalósuló fejlesztés során tovább erősödhet a bordányi lakosság közösségi szemlélete is. Korábban több utca esetében készült olyan felmérés is, hogy járdalapok akár ideiglenes kihelyezésével is épüljenek járdaszakaszok, azonban az önkormányzat mindenképpen a lakók számára is megnyugtató, minőségi megoldást szeretett volna találni. Most, hogy a csatornázási munkálatok véget értek, minden akadály elhárult, hogy eltudjanak indulni ezek a településfejlesztési munkálatok.

Az önkormányzat tegnapi döntése nyomán, a 2016. évi költségvetésében 1 millió forintot különített el a programra, amelyre már a mai naptól be is lehet nyújtani az ezzel kapcsolatos kérelmeket. A támogatás a járda megépítéséhez szükséges építőanyag biztosításával történik. 1 m2 járda építéséhez 25 kg cementet és 0,15 m3 sódert biztosít az önkormányzat. A járdát Bordány Nagyközség közigazgatási területén lévő ingatlannal határos közterületen kell megépíteni. A járdát minimum 1,2 m szélességű, „babakocsi barát” járdaként kell megépíteni – szélesebb járda építhető, de az 1,2 m feletti járdarészhez térítés nem adható -, beton járda esetén legalább 8 cm beton, 10 cm homokos kavicságy szerkezeti kialakítással. A benyújtott kérelmeknél egyrészt előnyt jelent, ha az újonnan építendő járda építése a lakók, szomszédok együttműködése kapcsán minél nagyobb összefüggő területen valósul meg.

A részletes felhívás hamarosan elérhető lesz tehát a www.bordany.hu weboldalon, a pályázatok benyújtási határideje 2016. október 24. (hétfő). A beérkezett kérelmekről október 27-ei ülésén dönt a testület, a járdát az időjárási körülményeket figyelembe vétele mellett 2016. november 1. és 2017. május 31. között kell majd elkészíteni.

kozossegi_jardaepitesi_program_0929_eloterjesztes_palyazati_feltetelek

adatlap_kozossegi_jardaepitesi_program_2016.doc

adatlap_kozossegi_jardaepitesi_program_2016.pdf

Gyermekbarát plakáttal köszönték meg a település munkáját a gyerekek

A bordányi Ádám Jenő Általános Iskola diákjai meglepetéssel készültek köszönteni településüket abból az alkalomból, hogy Bordány immár az UNICEF Gyermekbarát települése címmel büszkélkedhet. Az iskolások delegációja szeptember 23-án, pénteken délután az általuk készített plakátot adta át Tanács Gábor polgármesternek. A tabló Bordány gyermekbarátságának elismerését örökíti meg, melyet a Diákönkormányzat képviselői, valamint Dr. Kádár Péter igazgató és Petákné Tóth Sára pedagógus nyújtottak át a település első emberének. A polgármester úr örömmel fogadta és köszönte meg a kedves ajándékot, egyúttal egy füzetet nyújtott át az iskolásoknak, amibe kérte, hogy írják le mit szeretnének a faluban, mi hiányzik nekik, amitől jobb település lenne Bordány. A kis vendéglátás sem maradt el, ami után polgármester úr és Dr. Fodor Ákos a település jegyzője kalauzolta el a gyerekeket a Polgármesteri Hivatalban. A bátrabbak a polgármester székébe is beülhettek.

Tekintse meg képgalériánkat a Bordány – a Homokhátság szíve közösségi oldalon!

Főzőversenyt rendeztek testvértelepülésünkön Dettán

Szeptember 24-én, szombaton rendeztek főzőversenyt romániai testvértelepülésünkön Dettán, ahová Bordány is meghívást kapott. Már-már hagyomány, hogy a Bordányi Helyi Ízek Fesztiválja valamely győztes csapata képviselheti településünket ezen a rendezvény. Idén sem volt ez másképp, hiszem a bordányi gasztronómiai fesztivál kecskehúsból készült étel kategóriáját megnyerő csapata, az 5. b osztály diákjai, osztályfőnöke és a gyerekek szülei utaztak el Dettára. A versenyre tárcsán és bográcsban készült étellel is neveztek. Tárcsán kecskeburger készült, míg bográcsban marhapörkölt főtt. A megnyitót követőn a dettai fiatalok magyar néptánccsoportjának bemutatóját láthatták a programon résztvevők és az érdeklődők. A gyerekek a műsor után édes és sós süteményt, bort kínáltak a főző csapatoknak. Amíg a szülők az ételek elkészítésén serénykedtek, addig a gyerekek a dettai fiatalokkal közösen focizni indultak. A főzés eredménye sem maradt el, a teli hasakon túl a zsűri a bordányi ételeket különdíjjal jutalmazta.

A rendezvényről készült pillanatképeket a Bordányi Ifjúsági Információs Pont közösségi oldalán tekinthetik meg.

Munkahelyteremtés és kisüzem a pályázati cél

A bordányi székhellyel nemrégiben bejegyzett Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet a mai napon adta be kisüzem létrehozását, és foglalkoztatást célzó pályázatát az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. részére.

A pályázat szerint a Petőfi utcában kerülne kialakításra egy olyan zöldség-gyümölcs feldolgozó üzem, ahol préselt leveket, zöldség és gyümölcs lekvárokat tudnak majd készíteni. A támogatásnak köszönhetően hét bordányi, jelenleg munkanélküli, vagy közfoglakoztatásban résztvevő ember kaphat munkát. Az OFA Fókusz programnak köszönhetően három évig bértámogatást kap a szövetkezet, majd a következő másfél évben már saját forrásból kell biztosítania a béreket.

Tanács Gábor polgármester elmondta, hogy az OFA Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek című pályázati felhívását azért tartja fontosnak, mert amennyiben a szövetkezet támogatást kap, hét helyi embernek, ezáltal hét bordányi családnak javulhatnak az életkörülményei. Arról nem beszélve, hogy a létrehozott termékek jól tudnak hasznosulni az önkormányzati gyermekétkeztetésben- mondta el a település vezetője, aki azt is kiemelte, hogy a település hosszú távú marketingstratégiájában fontos szerepet szánnak a helyi termelőktől beszerzett, vagy akár a közmunkaprogram keretében helyben termelt zöldségek, gyümölcsökből készült finomságoknak.

A szövetkezet üzleti tervét, és magát a pályázati anyagot a Project-Zone Szociális Szövetkezettel együttműködve készítették el, az üzem tervezésben, továbbá a termékfejlesztésben a Tudásklaszter Nonprofit Kft-vel működik majd együtt a bordányi szövetkezet. A királyhegyesi cégről tudni kell, hogy Kanálka márkanéven forgalmazott termékeik között kettő is van, amellyel az idén OMÉK termékdíjat nyertek.

Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap Bordányban

Bordány immár ötödik éve minden évben csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjaihoz és szervez évről-évre különböző kerékpáros és autómentes programokat a településen. A szeptember 16. és 22. között rendezett héten elsőként az óvodás és iskolás korosztály számára tartott előadást Dr. Pőcze Tünde rendőr, aki a biztonságos kerékpáros közlekedés szabályaira, illetve a közlekedési utakon leselkedő veszélyekre hívta fel a gyermekek figyelmét. Az autómentes nap szeptember 22-e, csütörtök volt, amin az óvodás és iskolás gyerekek vettek részt. A délutáni programsorozat a biciklitúrával vette kezdetét, amelyet a falutáblától falutábláig tettünk meg mintegy 60 gyermekkel. A visszaérkezést követően a gyerekeket frissítőkkel és egy kis elemózsiával, pogácsával, brióssal, almával, szilvával, és banánnal vártuk, majd kezdetét vette a pecsétgyűjtő verseny. A pecséteket 8 különböző feladat végigjárásával lehetett beszerezniük, többek között a biciklitúrával, kerékpáros ügyességi versennyel, óriás puzzle kirakásával, gólyalábazással, KRESZ-totóval, aszfaltrajzversennyel, rendőrségi bemutatóval és részeg szemüveggel. A kerékpáros ügyességi versenyt díjaztuk is, az első három legügyesebb gyermek ajándékban részesült. Az első helyezett Dániel Bence lett, második helyezést Csillag Péter kapott, valamint a harmadik helyen Csuka Marcell végzett. A pecsétgyűjtő feladatokon kívül előzetesen hirdettünk rajzpályázatot is, amelyre szép számmal érkeztek rajzok kicsiktől, nagyoktól egyaránt. A rajzolt és festett alkotások a Faluház aulájában megtekinthetők. Három kategóriában díjaztuk a beküldött rajzokat, óvodás, alsós és felsős korosztályban. Az óvodások közül első helyezett lett Farkas Nikolett, második Kovács Balázs, míg Sándor Dominik a harmadik helyen végzett. Alsó tagozatos korosztályban az első helyezett Szabó Eszter lett, a második helyezett Nagy Natália, harmadik helyen pedig Sárközi Szimonetta végzett. A felső tagozatosok korosztályában első helyezett Frányó Hajnalka lett, második helyezett Kiss Angelika, valamint Karóczkai Dorka Alexandra lett a harmadik helyezett. Az összes pecsétet összegyűjtők között sorsoltunk ki megannyi biciklis kelléket többek között kulacsokat, láthatósági mellényeket, csengőket, fényvisszaverőket, biciklizárakat, és kerékpáros térképet, de természetesen nem maradhattak el a csokik, müzli szeletek és cukorkák sem. Reméljük mindenki jól érezte magát, találkozzunk jövőre is!

Közvilágítás bővítés a Liszt Ferenc utcában – legkésőbb decemberig megvalósul a beruházás

Többször jelzett probléma oldódhat meg hamarosan a Liszt Ferenc utcában, ahol a lakók kérésének is megfelelően bővítésre kerül a közvilágítás. Jelenleg az utca elején és végén található egy-egy lámpatest, amely tovább bővül a Kölcsey utca végén található újabb lámpatest kihelyezésével, így az ott élőket és közlekedőket ezentúl az utca középső részén is kivilágított utcaszakasz várja az esti órákban. „Az EDF Démász munkatársaival a szükséges egyeztetések lezajlottak, a beruházáshoz szükséges megrendelőnket megküldtük a cégnek. Már csak egy Démásztól érkező szerződés aláírására kell, hogy sor kerüljön, ezt követően megvalósulhat a lámpatest felhelyezése. A cégnek határidő szerint három hónap áll a rendelkezésére, hogy ezt a munkát elvégezze, azonban szorgalmaztuk, hogy jó lenne minél hamarabb, az október végi óraállításig megvalósítani ezt a beruházást” – mondta el Kiss-Patik Péter alpolgármester.

Ünnepnap az iskolában: Ádám Jenő Emléknap, Sportnap, Zenei Világnap

Bordány általános iskolája egykori igazgatójáról, Ádám Jenőről kapta a nevét. A tanintézmény hagyományai szerint pénteken emléknappal emlékezik meg névadójáról az Ádám-család tagjainak jelenlétében.
Ez alkalommal a pénteki megemlékezés egybeesik az Európai Diáksport napjával, szeptember 30-ával. A sportnapon az iskolások 2016 méter futótávot teljesítenek. A nap kezdetén ünnepi műsorral emlékeznek meg Ádám Jenőről, aki sokat tett Bordány sportéletéért, különösen a labdarúgás megszerettetéséért. Egyúttal az október 1-jei Zenei Világnap előtt is tiszteleg a Művészeti Iskola ének- és zeneszámokkal, majd pedig Ádám Jenő özvegye a Bordány Sportkör ajándék futball labdáit adja át az iskola két korosztályos csapatának, amelyek a tavaszi idényben a megyei bajnokságban az előkelő második, illetve harmadik helyet szerezték meg.

Ifjúsági képviselőink a Hajdúságban

Hajdúnánáson vendégeskedett a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat ifjúsági polgármestere Masir Norbert, és Lajkó Bálint ifjúsági képviselő.  A település neve onnan lehet ismerős olvasóinknak, hogy Bordánnyal és Alsómocsoláddal együtt a napokban nyerték el az UNICEF Gyermekbarát település díját. Ez a Bordánytól közel háromszáz kilométerre lévő hangulatos kisváros a Hajdúságban, az Alföld északi peremén található. Magyarország sok településéhez hasonlóan itt is folyamatosan csökken a lakosság száma, sokan költöztek el. A városra jellemző az elöregedés is, szükség van a fiatalokra, szeretnék ha minél többen választanák otthonul a várost, amely évről évre fejlődik. A tizenhétezer lakosú településen jelenleg is zajlik egy ifjúságfejlesztési folyamat, amelynek kapcsán többek között elkészült az elkövetkező tíz évre szóló ifjúsági stratégiájuk is, ebben 2026-ra stratégiai célként tűzték ki, hogy Hajdúnánás a fiatalok városa legyen. Az elképzelések megvalósítása folyamatosan zajlik: szeptember 21-én tartották az ifjúsági képviselet létrehozását előkészítő, segítő konferenciát, amelynek keretében jó példákkal ismerkedhettek meg a helyiek. A hajdúnánási ifjúsági házban zajló, a HROD Kft. által menedzselt programra volt hivatalos a bordányi ifjúsági önkormányzat is. A város közepén, a fiataloknak felújított közösségi térben teleház, mozi, és büfé is üzemel. A rendezvénynek a mozi nagyterme adott otthont, ahová sok fiatal érdeklődő érkezett.

Elsőként Szólláth Tibor polgármester üdvözölte az egybegyűlteket.  Köszöntőjében is gratulált Bordánynak a gyermekbarát díj megszerzéséért. A köszöntőt követően ifjúsággal foglalkozó szakemberek kerekasztal beszélgetésébe kapcsolódhattak be a résztvevők. A beszélgetés két kérdés körül forgott: „Hogyan kezdődött?”  és a „Miért is volt jó, milyen eredményeink vannak?”

Ezt követően a bordányi ifjúsági munka bemutatására került sor. Fiatal képviselőink a bordányi ifjúságfejlesztési folyamatot, annak fontos állomásait mutatták be. Nagy hangsúlyt kapott a Bordányi Ifjúsági Önkormányzat működése, a Bordányban 2008 óta elektronikus, majd 2012-től már interneten zajló választási rendszer, de részletesen bemutatták a gyifösök a Fiatalok Bordányért Programcsomagot is, amelynek kiemelt célja többek között a bordányi fiatalok helyben tartása, az itt élők életminőségének javítása, amely összecseng a város elképzeléseivel is. Talán sikerült ötleteket, javaslatokat adni a nánásiaknak, amely a további közös együttműködés alapja is lehet.

A szentesi jó példa bemutatását követően a programot a Debreceni Rocksuli produkciója zárta, amelyet szíves vendéglátás követett, ahol még jutott idő a kötetlen beszélgetésekre is.

Átadták az „UNICEF Gyermekbarát Település” díjakat – Bordány is a díjazottak között

Mint arról már korábban mi is beszámoltunk, Bordány Nagyközség Önkormányzata pályázott az UNICEF gyermekbarát település cím elnyerésére. A díjak átadására a mai napon Budapesten a Mazel Tov étteremben került sor. A gyermekek világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja kezdeményezésére ünneplik 1954 óta szeptember 20-án. Az UNICEF 1996-ban indította el a gyermekbarát városok programját, a kezdeményezéshez Magyarország 2015-ben csatlakozott. A díjat mindig ezen a napon, a gyermekek világnapján adják át.
Az „UNICEF Gyermekbarát Település” címet és a program megvalósítására szolgáló 2 millió forint támogatást, 21 önkormányzat pályázata közül, szoros versenyben, a független szakértőkből és a program 18 éves Fiatal Nagykövetéből álló Értékelő Bizottság döntése nyomán Alsómocsolád, Bordány és Hajdúnánás önkormányzata nyerte el. A program együttműködő partnere az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A nyertes önkormányzatok egyebek között a következőket vállalták pályázataikban: a Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzattal közösen gyerekjogi stratégia kidolgozását, fiatalok bevonását az Ifjúsági Cselekvési Terv kidolgozásában, gyerekbarát költségvetés megvalósítását, illetve a gyerekek véleményének széles körű figyelembe vételét. A pályázati programok minél hatékonyabb megvalósulását az UNICEF Magyar Bizottság segíti, valamint az Értékelő Bizottság is figyelemmel kíséri.

Bordányt Tanács Gábor polgármester mellett Masir Norbert gyermek- és ifjúsági polgármester, Lajkó Bálint ifjúsági képviselő, és Szilágyi Réka, az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákönkormányzatának elnöke képviselték a díjátadó ünnepségen.

Bordány Nagyközség Önkormányzata a települési gyermek- és ifjúsági önkormányzattal és a diákönkormányzattal közösen pályázott a díjra. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az UNICEF bennünket választott – mondta Tanács Gábor, Bordány polgármestere. „Az önkormányzat fontosnak tartja az itt élő gyermekek, fiatalok ügyét, különösen odafigyelünk a hátrányos helyzetből induló gyermekekre. A Homokhátság szívében lévő településként büszkék vagyunk a Bordányi Ifjúsági Információs Pontra, amely a fiatalok egyik bázisa. Az idén közösségi konyhával és egy ifjúsági kávézóval bővült, így elmondhatjuk, hogy jelenleg a régió legjobb, európai szintű közösségi és információs tere a miénk. Az ifjúsági önkormányzati választásokat Magyarországon elsőként és egyedüliként internetes rendszer segítségével bonyolítjuk le már 2012 óta. A helyben működő Kölcsönös Önsegélyező Rendszer segítségével a hátrányos helyzetű gyerekek is aktív szereplői a településnek, a helyi virtuális pénznek, a Bordányi Koronának köszönhetően a fiatalok számos szolgáltatáshoz juthatnak hozzá kedvezményesen vagy ingyen. Ez a rendszer is egyedi hazánkban. Az civil szervezetek, az ifjúsági önkormányzat és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően számos nemzetközi program zajlik településünkön. Ezek a programok a szabadidő hasznos eltöltése mellett bekapcsolják a földrajzilag hátrányos helyzetben lévő fiatalokat is Európa vérkeringésébe.”

Az „UNICEF Gyermekbarát Település” Értékelő Bizottságának tagjai voltak: Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója, Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, Dr. Tausz Katalin egyetemi tanár, ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék, Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségekért felelős biztos helyettes, Dr. Radácsi László, vállalati felelősségvállalási szakértő, Odor Andrea, országos vezető védőnő, Dr. Novák Krisztina, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ főigazgatója, Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Michl József, a „Gyermekbarát Város” Tata polgármestere és Trizner Laura, a Gyerekbarát Település program Fiatal Nagykövete, a nyíregyházi Arany János Gimnázium 11. osztályos tanulója.

Bővebb információ az UNICEF Magyar Bizottság honlapján olvasható!

 

Bordányban járt a mobilizált kormányablak

A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte a mobilizált kormányablak ügyfélfogadását Bordányban: szeptember 16-án, pénteken 8:00 és 11:00 óra között egymást váltva folyamatos volt az ügyintézés a Faluház előtt. Csongrád megye hét járásának 14 települését kereste fel az utóbbi egy hétben az az ügyfélszolgálati busz, amelyet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala bocsátott a Csongrád Megyei Kormányhivatal rendelkezésére. A mobil kormányablak megyei körútja során elsősorban azon nagyobb lélekszámú településekre vitte el a helyszíni ügyintézés lehetőségét, amelyek messzebb esnek a járási központtól, ahol egyébként ügysegédek által történik a személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézés. Az ügyfeleknek elsősorban személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézésre volt lehetősége a mozgó Kormányablakban, de a diákigazolványhoz szükséges NEK adatlap is igényelhető volt és ügyfélkaput is lehetett nyitni. A műholdvevő antennával felszerelt kisbuszban az illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak kiegyenlítésére bankkártyás fizetési lehetőséget biztosítottak. Az ügyfélfogadást a helyszínen kísérte figyelemmel Dr. Szántó Mária, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatalának hivatalvezetője, Nógrádiné Bálint Melinda a Mórahalmi Járási Hivatal Kormányablak Osztályának osztályvezetője, Tanács Gábor Bordány nagyközség polgármestere és Dr. Fodor Ákos, a település jegyzője.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support