Szerdán este lakossági tájékoztatót tartottak a településünkön induló 1+1 Közösségi Útépítési Programról a Faluház nagytermében. Mint arról korábban már beszámoltunk Bordányban a csatornázási munkálatok lezárását követően útépítési programba kezdenek azokban az utcákban, ahol jelenleg még nincs aszfaltos út, hogy az ott élők közlekedése, mindennapjai könnyebbé váljanak. Összesen 14 utcában vagy utcarészben, két és fél kilométeres szakasz épülhet meg 50%-os önkormányzati és 50%-os lakossági hozzájárulással. Tanács Gábor a tájékoztatón tartott köszöntőjében elmondta, hogy egy újabb fontos fejlesztés megkezdésénél van Bordány, hiszen az érintett utca lakói összefogással valósíthatják meg az utak építését, amely újabb szép példája lehet a településre jellemző együttműködésnek. Kiss-Patik Péter alpolgármester mutatta be az érdeklődőknek részletesen az 1+1 Közösségi Útépítési Programot. Elsőként a programban érintett, javasolt területek és az ott lévő érdekeltségi egységek számának áttekintésére került sor. Kétfajta műszaki tartalom bemutatását tekinthették meg az érdeklődők. Az egyik változat szerint egy 40 cm-es útalap (geotextil, 20 cm homokos kavics, 15 cm darált beton, 5 cm dolomit kihézagoló réteg) készülne, melyre 6 cm aszfalt réteg kerülne, míg a másik költséghatékonyabb és hasonlóan időtálló megoldás szerint a földtükör elkészítése után a geotextil rétegre egy 20 cm-es darált beton kerülne az út alapba, melyre 5 cm aszfalt kerül ezen műszaki megoldás szerint. Az utóbbi változat egyébként már településünkön is alkalmazott volt korábban is, hiszen ilyen alappal készült el a Honvéd utca vége és a Széchenyi utca már meglévő aszfaltréteggel rendelkező útalapja is. Az önkormányzat, a szakemberek és a tegnapi fórumon részt vevők is ez utóbbi mellett foglaltak állást, hogy az utcákban jelentkező forgalom típusához mérten szükségtelen ennél nagyobb útalapot készíteni. A második konstrukció további előnye, hogy akár két lépcsőben is megvalósítható, azaz egy-egy utcában elsőként csak az útalap elkészítésére kerülne sor, hogy a felmerülő hibák még itt jelentkezzenek, az aszfaltozásra pedig egy év múlva tudna sor kerülni. Természetesen a megbeszélésen résztvevőket jogosan az érdekelte leginkább, hogy mennyibe fog kerülni egy-egy háztartásnak a közműfejlesztési hozzájárulás. Ezzel kapcsolatban is részletes információt kaptak a lakosok, egy-egy családnak várhatóan 250 ezer Ft + ÁFA díjat kellene befizetnie, ha szeretné, hogy egy három és fél méter széles aszfaltos útszakasz épüljön a háza elé. Ez egyenlőre egy tájékoztató adat, a végleges döntést a testület hozza meg hamarosan ennek mértékéről, első körben lakossági felmérésre kerül sor az utcákban arról, hogy mennyien vállalják a programban való részvételt, illetve a közműfejlesztési hozzájárulás befizetését. A napokban részletes információs csomagot is kapnak az útépítési programban érintett családok, az ebben található nyilatkozatok visszaküldési határideje november 15. A visszaérkezett válaszokat követően november végi ülésén dönthet az útépítési program további lépéseiről, illetve a közműfejlesztési fejlesztési hozzájárulás végleges mértékéről a képviselő-testület.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support