A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat valamint a Kulturális és Szabadidős Egyesület immáron nyolcadik alkalommal szervezi meg a Jótékonysági Karácsonyi Vásárt és adventi hétvégéket Bordányban, a Szent István téren. A rendezvény célja továbbra is a közös ünneplés, a karácsonyra való ráhangolódás, és természetesen a támogatás, a jótékonyság, amely szorosan kapcsolódik az emberiség legszebb ünnepéhez. A hagyományoknak megfelelően idén is az általános iskola osztályai, helyi civil szervezetek, közösségek készülnek a vásárra, melynek bevételét programjaik lebonyolítására és működésükre fordítják. A megszokottakhoz hasonlóan idén is működni fog a karácsonyi tallérváltó, fizetni, jótékonykodni az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően csak a karácsonyi valutával lehet. Lehetőség lesz bögrét vásárolni, és a település 2017-es asztali naptára is bemutatásra kerül, amelyet a Bordány Kártya birtokosai ingyenesen vehetnek majd át.

Az első adventi vasárnap november 27-e, amikor 16 órától veszi kezdetét a rendezvény a Szent István téren. Dr. Janes Zoltán plébános nyitja a programot, megáldja a falu karácsonyfáját és a jelenlévőket. Ezt követően a Gábor Tamás hitoktató által vezetett Schola énekkar műsora következik. A téren elhelyezett óriás adventi koszorú első gyertyáját Dr. Janes Zoltán és Gábor Tamás gyújtják meg. A gyertyagyújtást követően kötetlen beszélgetés, vásári kavalkád várja a térre kilátogatókat.

December 4-én, a második hétvégén vendégünk lesz a Mikulás és krampuszai. Az Aprajafalva Óvoda és Bölcsőde készül Mikulásváró műsorral. Minden a térre kiérkező gyereknek szaloncukrot oszt a falu Mikulása, akivel fényképezkedni, beszélgetni is lehet. Az adventi koszorú második gyertyáját Lázárné Borbola Márta óvodavezető és Farkasné Lippai Ágota az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ vezetője gyújtják majd meg. A gyertyagyújtást követően a vásározók forralt bor, vagy tea mellett tölthetik el kötetlenül az időt, miközben végigjárják a vásár asztalait, megtalálva a legfinomabb süteményeket, a legpraktikusabb ajándékokat.

December 11-én az általános iskola növendékei lépnek a vásár színpadára, és mutatják be ünnepi műsorukat. A gyertyát a jelenlegi ifjúsági önkormányzat polgármestere Masir Norbert gyújtja meg, Dr. Kádár Péter iskolaigazgató úrral közösen. Mivel december 16-án ifjúsági önkormányzati választások zajlanak majd településünkön, így ennek a testületnek utolsó rendezvénye az idei vásár: a gyertyagyújtással búcsúzik a négy éve regnáló testület, akinek tagjai is jelen lesznek a harmadik gyertya meggyújtásánál. Ezt követően megint a vásári forgatagé a főszerep, a karácsonyi fények alatt beszélgethetnek a programon résztvevők.

Az utolsó vasárnap, december 18-a a civil szervezetekről szól, hiszen több éve már, hogy erre a napra külön meghívást kapnak civil szervezeteink vezetői, tagjai. Az ünnepi hangulatot a Borostyán Dalkör karácsonyi műsora teremti meg számunkra. A negyedik adventi gyertyát az újonnan megválasztott ifjúsági polgármester, és Börcsök Roland faluház-vezető gyújtják majd meg. Itt, Aranyvasárnap lép először nyilvánosság elé a december 16-án megválasztott új ifjúsági képviselő-testület. A gyertyagyújtás után a jótékonysági vásárban még el lehet költeni a megmaradt tallérokat, gondolva minden barátra, ismerősre. Ezen a hétvégén a civil szervezeteknek megköszönve egész éves munkájukat mind a bor, mind a tea ingyenes lesz a vásár ideje alatt.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support