Településünk volt az egyik állomása „A Sport Legyen a Tied!” elnevezésű ingyenes programsorozatnak, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának támogatásával jött létre a 7-14 éves korosztály számára, azzal a kettős céllal, hogy a gyermekek mozgásban gazdag életmódot folytathassanak, másodsorban pedig közelebb hozza őket azokhoz a sportszervezetekhez, amelyek hosszú távon biztosítják a sportolási lehetőségeiket. Az eseményt Vincze József, a Magyar Diáksport Szövetség Dél-alföldi Regionális Szolgáltatási Pont irodavezetője nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy milyen fontos a sport, mind mentális, mind fizikai egészségünk érdekében. A megnyitó keretén belül átnyújtott egy oklevelet Dr. Kádár Péternek, az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának. Tanács Gábor polgármester megjegyezte, hogy településünk második legnépszerűbb sportága a tollaslabda és fiataljaink kiváló eredményeket érnek el benne. Tary Gábor a Magyar Tollaslabda Szövetség képviseletében ismertette és népszerűsítette a tollaslabdát a fiatalok körében. A rendezvényt megtisztelték jelenlétével továbbá Kiss-Patik Péter alpolgármester és Masir Norbert ifjúsági polgármester is.

„A Sport Legyen a Tied!” program idén minden megyébe ellátogat, ezzel több tízezer gyermeket mozgat meg. A programról bővebben az alábbi weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők: www.asportlegyenatied.hu

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support