Bordány Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete március 17-én 10 órakor rendkívüli testületi ülést tartott a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában. A képviselők többek között pályázatok benyújtásáról döntöttek. Teljes támogatást kapott mind az “Esély Otthon” című, mind a “Nemzeti Ovi-Sport Program” címen kiírt pályázat benyújtásáról szóló előterjesztés. Az “Esély Otthon” pályázat alapvető célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban élő, illetve onnan elszármazott, továbbá az ott letelepülni szándékozó 3.000 és 20.000 lakosságszám közötti településeken élő fiatalok képessé tegyék arra, hogy ezeken a településeken fellelhető életlehetőségekkel tudjanak élni, és helyben egzisztenciát, családot alapítani. A pályázat keretében meglévő önkormányzati épületeket lehet bérlakásokká alakítani, illetve fiataloknak szóló programokat szervezni, ösztönzőrendszereket (ösztöndíj, bértámogatás) kialakítani. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió Ft, maximum 200 millió Ft. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.  A “Nemzeti Ovi-Sport Program” pályázat keretében óvodások részére fedett futballpálya építése, és a hozzá kapcsolódó tárgyi eszközkészlet beszerzése valósulhat meg. A beruházáshoz kapcsolódóan képzés illetve rendezvény szervezésére is lehetőség van. Ennél a pályázatnál a teljes bekerülési összeg 30%-át kell majd az önkormányzatnak biztosítania, a többit az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány biztosítja majd.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail