Március 24-én az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ nagytermében köszöntötte Tanács Gábor polgármester a tavalyi évben született babákat, és szüleiket. Összesen huszonhat új bordányi polgárral bővült településünk lakosság száma az előző évben, tizennyolc lány és nyolc fiú született. A kisbabáknak egy-egy tízezer forint értékű vásárlási utalványt adott át településünk első embere, továbbá egy-egy a gyerekekről készült baba tablót is átvehettek a szülők a baba találkozón.Az ünnepélyes perceket kötetlen beszélgetéssel, a gyerekeknek ismerkedéssel, játékkal folytatták a jelenlevők, akiknek a központ dolgozói frissen sütött kiflivel és teával is kedveskedtek.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail