Július 2-án került megrendezésre a Bordányi Lovasnap, melyen hátaslovasok és fogatosok mérhették össze tudásukat. Az idén a vártnál is több, 51 fogatos nevezés volt, amelyből a Bordányi Lóbarátok Köre versenyzői a következő eredményeket érték el: Póni kettesben Kovács Krisztián a IV. helyet szerezte meg magának. Egyes fogatban Kovács Gábor II. hely-en, míg Tari Attila a IV. helyen végzett. Nagyló fiákeren Kovács Dávidnak az V. helyet sikerült elcsípnie. Gumiskocsin Bálint Ferenc a II. helyen, amíg Juhász Szabolcs az V. helyen végzett. Molnárhajtásban Bálint Ferenc a dobogó legfelső fokára állhatott, őt követte Tari Attila a II. hellyel és Tari Barbara a III.-al.

A program balesetmentesen és sikeresen zárult. Ezúton szeretnénk megköszönni a tombola felajánlásokat illetve a kilátogatóknak annak megvásárlását. A szerencsés, aki a nap végén fődíjjal, egy csikóval térhetett haza: Lajkó Sándorné, bordányi lakos. Gratulálunk neki!

Lovasnap támogatói: Zombor Petrol Mol Partner Plusz töltőállomás (Bordány), Tóth Erika (Zsombó), Fodor Zsuzsanna (Szeged), Tari Attila és családja, Balassa Lajos, Kovács Gábor és családja (Zsombó), Petrovics Mihály és családja (Szeged), ISZEK (Bordány), Bordányi Önkormányzat, Bordányi Faluház, Vidéki Róbertés családja, Balogh Ferenc, Korbély Zsolt és családja, Simon Zoltán és családja, Tari Gyula és családja, Bálint Ferenc és családja, Palatinus Zsolt és családja, Juhász Szabolcs, Szabó János és családja, Garamvölgyiné Sándorfalva, Tari Nándor és családja, Bordányi Lóbarátok Köre és végül de nem utolsó sorban BALI23 étterem, (Üllés).

A szervezők remélik mindenki jól érezte magát, és legközelebb is sokan kilátogatnak.

 

 

Bordányi Lóbarátok Köre

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support