A Borostyán Dalkör július 8-án, szombaton délután rendezte meg a 13. népzenei találkozóját, amelyen 5 vendég együttes mutatta be műsorát: a Barackvirág Népdalkör Szatymazról, a csólyospálosi Hagyományőrző Asszonykórus az üllési Királydinnye citerazenekarral kiegészülve, a hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Aranykalász Népdalköre, és első alkalommal Bordányban, a mindszenti Alkony Népdalkör és a csemői Gyöngyvirág Népdalkör. A műsorban természetesen szerepelt a helyi Borostyán Dalkör és a Homokháti Tekergősök is. Az előadott erdélyi, Dél-dunántúli, kunsági, turai, Dél-alföldi, mulatós és katonadalok színes és változatos hangulatot eredményeztek. A közös énekekkel az idei évfordulókról emlékeztek, így felhangzott a Süvegemen nemzetiszín rózsa kezdetű dal az Arany János évforduló kapcsán és az A jó lovas katonának című dal a Kodály Zoltán emlékév alkalmából. A nagy melegben is kellemesen telt a délután a népdalokat, a zenét szerető és művelő résztvevők számára, amelyet még finom ételekkel, italokkal és a jó zenével fokoztak a szervezők.

A Borostyán Dalkör ebben az évben szeptember 16-án rendezi meg a jubileumi találkozóját, amely a Dalkör 15 évét köszönti.

A találkozó létrejöttét segítették: Bordány Nagyközség Önkormányzata és Képviselő-testülete, Tanács Gábor polgármester úr, Kiss-Patik Péter alpolgármester, Dr. Fodor Ákos jegyző, Börcsök Roland faluházvezető és a Faluház dolgozói, Nagyapátiné Klárika és a Vadgesztenye Étterem dolgozói, Rácz Gyula Pékség, Zádori Imre, Gyuris Tibor és felesége, Dudás Lajos, Dobó Istvánné, Német Lajos bortermelő Zsombó, Kovács Gábor zenész, Gyapjasné Szabó Irénke az igényes konferálásával, és a Dalkör tagjai, akik anyagiakkal, tárgyi eszközökkel, beszerzéssel, munkájukkal, virággal, jóindulattal, jókedvvel járultak hozzá a vidám délutánhoz. Köszönet érte!

 

Borostyán Dalkör

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support