A gyermekétkeztetési programnak köszönhetően jelenleg 34 gyermek részesül az iskolai szünetben, munkanapokon napi egyszeri ingyenes étkezésben. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok mellett az önkormányzat tovább bővítette a jogosultak körét, így a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermekek részére is biztosított az egyszeri meleg ebéd, amennyiben a szüleik igényelték. Az ingyenes étkezés költségeit központi költségvetés és önkormányzati forrás biztosítja. Az étkezés lebonyolítását az Integrált Egészségügyi és Szociális Központ látja el. A tanyán élő gyermekek részére az ebéd a tanyagondnokok közreműködésével jut el.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő általános iskolás diákok, valamint az óvodás és bölcsődés gyermekek is élhetnek még a lehetőséggel, ha szüleik kérik azt. Az étkezés a szünidő végéig 2017. augusztus 31-ig vehető igénybe. A Család- és gyermekjóléti szolgálat családsegítőjénél lehet kérelmet benyújtani, valamint további információt kérni az igénybevételről.

Az étkezés mellett a rászoruló családok igényeihez igazodva nyári gyermekfelügyeletet is szervez intézményünk, melynek keretében a gyermekek érdeklődéséhez leginkább illeszkedő szabadidős és prevenciós programokat valósítunk meg, biztosítva a gyermekek részére a tartalmas szünidei kikapcsolódást.

A településen megvalósuló változatos gyermekprogramok sikeréhez nagymértékben hozzájárul a bordányi Karitász csoport egyhetes gyermektábora, valamint az augusztus 14-18-e között megrendezésre kerülő Faluház „Napközis Erzsébet-tábora”. A táborozókat a hagyományőrzés és kézművesség, a sport és egészséges életmód, a környezettudatosság, az önismeret és közösségépítés témájához kapcsolódó színes programok és napi többszöri étkezés várja. A tábori programok része egy külső buszos kirándulás is, aminek köszönhetően a gyermekek eljuthatnak lakóhelyüktől távolabbi helyszínekre is (pl. kalandparkba).

A táborokban összesen 35 hátrányos helyzetű gyermek vehet ingyenesen részt, mely maradandó élményt jelent a gyermekek számára és segítséget a rászoruló családok számára.

Farkasné Lippai Ágota

ISZEK intézményvezető

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail