A beszoktatás fontosságáról szeretnék megosztani pár gondolatot, amit mi kisgyermeknevelők nagyon fontosnak tartunk a zökkenőmentes bölcsődei beilleszkedéshez.

A kisgyermek a szüleivel érzi legjobban magát, ami a világ legtermészetesebb dolga, hiszen szoros érzelmi szálak fűzik őket egymáshoz. A kicsik nagyon ragaszkodnak az általuk eddig megszokott dolgokhoz, ezért teljesen természetes, ha nem könnyű az elválás a szeretett szülőtől. Ezt a szülőnek érdemes tudnia, nem szabad megijedni, hiszen ez teljesen normális folyamat. A beszoktatás során, amint kezd megbarátkozni a kicsi az új környezetével, és a körülötte lévő felnőttekkel, gyerekekkel, akkor a tiltakozás, és a sírás mennyisége is csökken. Sajnos előfordul, hogy a közösségbe kerüléskor betegeskedik a gyermek. Ez nehezítő tényező lehet, mert ilyenkor a több napos vagy hetes otthonlét után szinte elölről kell kezdeni az ismerkedést, beszoktatást. Mi a két hetes beszoktatást alkalmazzuk, ahol a szülő először jelen van, majd napról-napra egyre több időt tölt egyedül a gyermek a csoportban. Ez azért jó, mert a szülővel együtt fedezheti fel a bölcsődét, annak környezetét, és az ott dolgozó felnőtteket, a csoportban lévő gyermektársakat, ez érzelmi biztonságot is nyújt neki. A szülő megkönnyítheti a beszoktatást azzal, ha sok beszélgetéssel, pozitív megerősítéssel („nagyon jó lesz majd a bölcsiben, nagyon fognak Téged ott szeretni”) felkészíti gyermekét arra, hogy mi fog történni vele. Az otthoni napirendet, ha szükséges – át kell alakítani, hogy a gyermek kipihenten ébredjen reggelente (esti korábbra hozott lefektetéssel.) Alakítsák ki a reggeli bölcsődébe érkező rutint, melynek része a szeretetteljes, de határozott és rövid búcsúzás. A közösségi lét segíti a gyermek szocializációját, beszédfejlődését is. Egy jól beszoktatott gyermek szereti a vele foglalkozó felnőttet, és örömmel jön reggel a bölcsődébe. Könnyen elválik a szülőtől, és napját aktívan, jókedvvel tölti.

Sok szeretettel várjuk az újonnan érkező kicsiket! Kívánunk minden kisgyermeknek és szüleinek gyors, és gördülékeny bölcsődei beilleszkedést!

 

Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde dolgozói

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support