November 8-án, szerdán Tanács Gábor polgármester fogadta az NMI Művelődési Intézet Heves, Fejér, Somogy, Borsod–Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből érkezett, polgármesterekből és közművelődési szakemberekből álló delegációját a Faluházban.

A NMI Művelődési Intézet tapasztalati tanulási programjának célja, településfejlesztési, település megtartó képességet javító, közösségi kezdeményezéssel létrejövő jó gyakorlatok megismerése. Olyan településeket választva, melyek az önellátás, önfenntartás tekintetében, valamint az aktív civil közösségi élet és a település értékeinek megtartásában, jövőnek történő átörökítésében értékes tapasztalatokat halmoztak fel, és mely tapasztalatok, gyakorlatok jó példaként szolgálhatnak. A látóút keretében a résztvevők Bordánnyal ismerkedtek. Elsőként a bordányi polgármester köszöntötte a vendégeket, majd röviden bemutatta a települést. Beszélt arról, hogy az önkormányzat mely intézkedései mutatnak a település megtartó erejének növelése, és az otthonosság irányába. Bemutatta a falu jövőképét, kiemelve sikeres helyi programokat. Ezt követően Masir Norbert az önkormányzat ifjúsági referense mutatta be a település ifjúsági helyzetét, majd Börcsök Roland Faluház vezető kalauzolta el a vendégeket a Faluházban,  bemutatva a programszervezési folyamatokat, mit, miért és hogyan valósítottak meg az elmúlt évek során. A 22 fős csoport ezt követően ellátogatott a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet Zöldség-gyümölcs feldolgozó üzemébe, majd pedig a Hermina tanyára.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support