Eddig még Bordányban nem látott, nagyszabású darabot, a Csárdáskirálynő című nagyoperettet mutatja be a Pesti Művész Színház a Faluházban. A Bordányi Színházi Esték rendezvény már idén decemberben megkezdődik, elsőként az Asszony körbejár című két felvonásos, közel három órás bohózatot mutatják be a Homokhátság szívének is nevezett településen december 18-án hétfőn és 19-én kedden 18 órától. Jegyek ezekre az előadásokra korlátozott számban kaphatóak 3.000 Ft-os és 2.500 Ft-os árakon a Faluház ügyfélpultjánál.

Ahogy fentebb jeleztük is, február 12-én hétfőn és 13-án kedden 18 órától Kálmán Imre-Békeffi István: Csárdáskirálynő című operettjét láthatják a színház kedvelői. A darabot több mint 100 évvel ezelőtt mutatták be, de azóta a világ szinte minden pontján énekelték már az operett dallamait. A történet fő szerelmi szálában Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti Orfeum primadonnájáért, de a társadalmi különbség elválasztja őket, a család ellenzi ezt a kapcsolatot, s mást jelöl ki a számára arának. Az eljegyzés mégis balul sül el, hiszen Stázi sem rajong a frigyért. Az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődnek. A Csárdáskirálynő dallamai közt olyan slágerek hallhatók, mint „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, vagy az „Álom, álom, édes álom…

Szereposztás: Cecília hercegnő: Kalocsai Zsuzsa, herceg: Harsányi Gábor, Edvin, a fiúk: Csengeri Attila/Egyházi Géza, Vereczky Szilvia sanzonett: Fogarassy Bernadett, Bonifác gróf: Czető Roland, Stázi komtess: Tunyogi Bernadett, Kerekes Ferkó: Gyurity István, Miska főpincér: Faragó András/Benkóczy Zoltán, Ferdinánd főherceg: Benedek Gyula, a tábornok és a földbirtokos: Egri László, a közjegyző és Tasziló gróf: Bodrogi Attila, Hübner báró: Pálfai Péter, valamint a tánckar. Koreográfus: Szamosi Judit, díszlettervező: Halász G. Péter, korrepetitor, zenekarvezető: Bíró Attila. Rendező: Halasi Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész.

Jegyek már vásárolhatóak a Faluház ügyfélpultjánál, bővebb információ kérhető a 0630 965 0771-es telefonszámon. Nincs más hátra, mint értesíteni a családtagokat, rokonokat és ismerősöket és készülődni a bordányi színházi programokra!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support