Méltán lehetünk büszkék iskolánk jelenlegi és volt diákjaira. Az alábbi alkotók műveit beválogatták a mórahalmi Rotary Club “Pa-pírra vetve” című szépirodalmi és képzőművészeti alkotások 2017-es antológiájába: Csillag Ágnes (13), Dudás Roland (15), Hegedűs Péter (17), Kiss Angelika (12), Tóth Izabella (12), Zádori Violetta (22). Felkészítő pedagógusok: Sándor Mónika, Hegedűsné Gyuris Katalin, Kiss János. Gratulálunk!
Sok információval gazdagodhattak a pályaorientációs est résztvevői a Sportcsarnokban, ahol 13 középiskola képviselői mutatkoztak be. Az érdekes prezentációkat és tájékoztatót követően a hetedik és nyolcadik osztályosok, a szülők és minden érdeklődő választ kaphatott kérdéseire, amelyet közvetlenül az iskola képviselőjének tehetett fel. November 17-én az alsó tagozatosok részére „foglalkozások” tematikus napot, a felső tagozatosok részére pedig pályaválasztási programot rendezünk a délelőtt folyamán. Az 5.-7. osztályosok Bordány különböző helyszínein: Faluház, könyvtár, pékség, Vadgesztenye Ifjúsági szálláshely, ISZEK, Polgármesteri hivatal ismerkedhettek meg több foglalkozással. A 8. osztályosok Szegeden az Ifjúsági Házban vettek részt pályaválasztási napon. November 20-án 14 órakor mesemondó versenyt rendeztünk az alsó tagozatosok számára. November 22-én a Simonyi helyesírási verseny helyi fordulóját rendeztük meg a felső tagozatosoknak. December 3-án a 4. osztályosok műsora volt 16:00-kor a Szent István téren. A műsor után osztályaink bekapcsolódtak az Adventi vásárba, a gyermekek által készített alkotások megvásárlásával az osztályokat támogatják. December 4-én rendeztük meg a Verses mesemondó versenyt az alsó tagozatosok számára. December 6-án iskolánkba látogatott a Mikulás. Ezúton köszönjük a szülők támogatását. December 8-án 15:00-19:00-ig Mikulás-buli volt a felső tagozatosok számára. December 18-án tanár-diák focimeccs lesz a tornateremben 15:30-tól. December 20-án 17:00-tól a bordányi Szent István templomban Karácsonyi koncert lesz tanulóink és pedagógusaink részvételével. Sok szeretettel várjuk a szülőket, családokat! December 22-én 10:30-tól lesz az iskola karácsonyi műsora a Faluházban.
A téli szünet december 23-tól január 2-ig tart. Az első tanítási nap: 2018. január 3. A hét híre, hogy közzétették a döntési listát, melynek értelmében 1 212 800 Ft-ot nyert az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HAT-17-01-2017-01124 sorszámú Határtalanul pályázata Erdélybe. Hatalmas karácsonyi ajándék ez a hetedik osztály számára!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support