Az EVS önkéntesek a helyi fiatalok részére hétről-hétre péntek délutánonként klubfoglalkozásokat rendeznek a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban, amelyről Ema Galvao a következőket nyilatkozta:
A foglalkozások lényege, hogy minél több gyerek forduljon meg a biip-ben, miközben beleláthatnak a portugál kultúrába és angol tudásukat is kipróbálhatják. A foglalkozások alkalmával szeretnénk, ha a gyerekek többet kommunikálnának idegen nyelven amely a jövőben hasznukra válhat. További célja a foglalkozásnak, hogy szórakozzanak, jól érezzék magukat de tanuljanak is valamit a gyerekek. Az első alkalommal League of Legends és Just Dance versennyel kezdtünk, amelyben kipróbálhatták magukat milyenek csapatmunkában. A versenyek végén a legjobbakat csokiérmekkel és oklevelekkel honoráltunk. A következő héten “Csináld meg saját pizzád” programmal kedveskedtünk a gyerekeknek, amelyen megtanulhatták hogyan készítsék el saját pizzájukat. Együtt gyúrtuk ki és készítettük el a tésztákat, majd a végén közösen elfogyasztottuk a kész ételt. A harmadik alkalommal Kihívás napját szerveztünk, ahol szórakoztató feladatok vártak a srácokra. A gyerekeknek különböző illatokat kellett felismerniük, valamint logikai és ügyességi feladatokért pontokat kaptak. A legjobbakat itt is díjaztuk egy-egy csokival. A legutóbbi foglalkozáson “Tudományos napot” rendeztünk, amelyen a résztvevő iskolások megtanulhatták hogyan készítsenek gyurmát és építsenek belőle vulkánt, amely kitörést szimulál. Természetesen a programok alatt a gyerekek ingyenesen tudják használni a biip-ben lévő számítógépeket, PlayStationt vagy hallgathatnak zenét a TV-sarokban.
A következő hétvégéken további kreatív programokat szeretnénk rendezni, hogy még több szórakoztató feladat várja a résztvevő gyerekeket, szóval csatlakozzatok minél többen és érezzétek jól magatokat velünk. Szívesen várunk tőletek is ötleteket, miket szeretnétek csinálni, mivel szeretnétek foglalkozni a következő hétvégéken. Megtaláltok minket a biip-ben ahová ötleteiteket behozhatjátok. Várunk titeket az elkövetkezendő alkalmakkal is, hogy együtt tölthessünk néhány vidám órát és mindemellett még egy kis plusz angol nyelvtudásra is szert tegyetek.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support