Simon Józsefhez Bordány legidősebb férfi tagjához látogatott el Tanács Gábor polgármester, Fodor Ákos jegyző és Gyémánt Éva igazgatási ügyintéző, hogy 95. születésnapja alkalmából átadják a magyar állam által kiállított emléklapot, egy kis ajándékcsomagot, valamint közvetítsék településünk jókívánságait. Jóska bácsi 1923. február 10-én született Kiskundorozsmán. Édesanyjáról megtudtuk, hogy a bordányi trafikban dolgozott. Szerelmét a zsanai származású Jójárt Irént 1946. június 2-án feleségül vette és 58 évig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. A beszélgetés során az is kiderült, hogy a vőlegény ruhájáért kolbászt adott cserébe, mert akkoriban pénzért nem lehetett vásárolni. Az élet 3 lány gyermekkel áldotta meg. 19 évig a Bordányi Vas- Műszaki Bolt vezetője volt, majd a kiskundorozsmai üzletbe helyezték át. 1966-ban Szegedre költöztek, de 1986-ban a nyugdíjas éveikre visszatértek Bordányba. Nagy büszkeséggel mutatta meg az ÁFÉSZ oklevelét vendégeinek, melyet kiváló munkájáért kapott nyugdíjaztatásakor. 2004-ben elveszítette feleségét és 2010-ben legidősebb lányát is. Jóska bácsinak sok veszteséget kellett megélnie, de 2 lánya mellett már 5 unokája és 7 dédunokája aranyozza be életét. Az idős úriember, bár hallása már nem tökéletes, a mai napig kitűnő kedvnek és egészségnek örvend. Még mindig képes akár az ételét is megmelegíteni, ha esetleg családjának valami más dolga akad.
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support