Február 24-én Tanács Gábor nagyközségünk polgármestere köszöntötte Ferrovics Istvánnét 90. születésnapja alkalmából. Marika néni családja körében vette át az emléklapot, az ajándékokat és fogadta településünk jókívánságait a Vadgesztenye étteremben. Marika néni 1928. február 26-án született az üllési tanyavilágban. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak és ebből tartották el 7 gyermeküket. A második világháború ideje alatt édesapjuk távollétében rájuk maradt a gazdaság fenntartása. 1949-ben kezdett el dolgozni az üllési szövetkezetnél. 1952-ben férjhez ment Horváth Lajoshoz, akit 3 szép egészséges gyermekkel ajándékozott meg. Ugyanebben az évben átkerült a bordányi ÁFÉSZ boltba, ahonnan a 70-es években áthelyezték Szegedre. Így oda is költözött és 1983-ban onnan vonult nyugdíjba. 1971-ben férjét elveszítette. Második férje Ferrovics István volt, de már ő sincs az élők sorában. 1989-ben visszaköltözött Bordányba, ahol most is szívesen él. 2006-tól a Bordányi Borostyán Dalkör aktív tagja. Megtudtuk tőle, hogy mindkét szülőjének nagyon szép énekhangja volt és jómaga is nagyon szeret dalolni. Tisztán emlékszik arra, amikor napnyugták idején már csendesedett a környék és sokat énekelt miközben az állatokra vigyázott. Még mindig nagyon jó érzéssel tölti el annak emléke, ahogyan ebben az időtájban hallották egymás éneklését a szomszéd tanyákon élőkkel. Marika néninek jelenleg 9 unokája és ugyancsak 9 dédunokája van. Nagyon jó egészségnek örvend, ritkán jár orvoshoz, sőt nemigen kell gyógyszereket sem szednie. Elmesélte, hogy gyermekkorában is, ha meg voltak fázva, édesanyjuk nem az orvoshoz vitte őket, hanem a nyár folyamán szedett és kiszárított akácfa virágjából készített teát kellett inniuk és a torkukra hideg vizes borogatást tettek mindaddig, míg jobban nem lettek. Marika néni a mái napig vidám, derűs önellátó életet él.

 

Szalai Antal – hallgató

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support