Bordány Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete március 8-án tartott soron kívüli ülést. A Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott ülésen a kiküldött napirend szerint hét napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. Elsőként Dr. Szántó Mária hivatalvezető asszony tartott tájékoztatót a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatal tevékenységéről. A beszámolójában külön kitért az ügysegédi hálózat fontosságára. Elmondta, hogy Bordányban közel ezer fő vette igénybe az ügysegédi szolgáltatást a múlt évben. A járás kilenc településén ötezer-ötszáz állampolgár intézett ügyet ezen időszak alatt, tehát látszik a bordányi igény a szolgáltatásra. A járás ügyfélszolgálatain az ügyfélforgalom a múlt évben meghaladta a százezer főt. Jelentős a Vajdaságból ide érkező ügyfelek száma is, akik Mórahalmot választják Szeged helyett az ügyintézés színteréül. A tavalyi év legfontosabb lépésnek nevezte az üllési kormányablak megnyitását, amely 2017 szeptemberében az okmányiroda bővítésének köszönhetően nyitotta meg kapuit, és azóta is folyamatosan fogadja a bordányi ügyfeleket. A Mórahalmi járás egyike azoknak a járásoknak, ahol a székhelyen kívül is van kormányablak. A második napirendben az önkormányzat 2017. évi költségvetésének módosításáról döntöttek a képviselők. A módosításra a pályázati források beépítése, valamint az állami támogatások átvezetése miatt volt szükség. A zárszámadás elfogadására majd május 31-ig kerül sor, ekkor válik láthatóvá a tavalyi év pénzmaradványának összege is. A harmadik napirendi pontban a 2018. évi közbeszerzési terv jóváhagyása történt meg. Két közbeszerzés szerepel a tervezetben. Az óvodafejlesztést célzó beruházás, amelynek eredményéről ezen a testületi ülésen, a következő napirendi pontban döntöttek, illetve újként a régészeti park építési beruházásának megvalósítását célzó eljárás került bele, amelyet a tervek szerint a második negyedévben ír ki az önkormányzat. A negyedik napirendi pontban az Apraja-falva Óvoda és Bölcsőde fejlesztése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás eredményéről döntöttek képviselőink. Megállapították, hogy az eljárás eredményes volt, négy érvényes pályázat érkezett be. A Képviselő-testület a Bíráló Bizottság értékelése alapján megállapította, hogy legjobb ár-érték arányt ajánló gazdasági társaság a Norbo-Ép Kft. volt. Az ajánlati ár nettó 131.951.340,-Ft. Az ötödik napirendi pontban a helyi választási iroda vezetőjének indítványára az alábbi személyeket választotta meg a szavazat-számláló bizottság rendes tagjainak: Az egyes számú szavazókörbe Masa István, Rabiné Szabó Ágnes és Gyuris Erika, a kettes számú szavazókörbe Mészáros Károlyné, Fodor Istvánné és Kiss László, míg a hármas számú szavazókörbe Király Antalné, Fődi Lászlóné és Kiss Csaba. A képviselő-testület ugyancsak a jegyző, mint a választási iroda vezetőjének előterjesztésére Bordány település szavazatszámláló bizottságokba az alábbi póttagokat is megválasztotta: Joó Kálmánné, Kopasz Mónika, Rácz Mária, Pintér Zoltánné, Vass Karolina, Kocsispéter Zoltán.  A hatodik, Egyebek napirendi pontban nem érkezett előterjesztés. A hetedik napirendet már zárt ülés keretében tárgyaltak képviselőink, amelynek a Magyar Agrárgazdasági Kamara döntésével szemben benyújtott kifogás elbírálása volt a tárgya.  A tervek szerint a képviselők legközelebb a hónap végén, március 29-én tanácskoznak majd. A részletes meghívót és a napirendet településünk honlapján olvashatják majd el.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support