A „Családbarát munkahely” pályázaton elnyert támogatásból az Apraja- Falva Óvoda és Bölcsőde dolgozói 2018. április 19-20-án csapatépítő kiránduláson vettek részt Szilvásváradon. A program célja az volt, hogy csapatunk minél több időt tölthessen együtt, erősítsük az egymás közötti bizalmat és kötődést, hassunk az egymás közötti kommunikációra és együttműködésre. Utazásunk első állomása Lillafüred volt ahol megnéztük a Szent István cseppkőbarlangot, majd fakultatív lehetőségként lehetett libegőzni, séta alkalmával láthattuk a Palota –szálló melletti Függőkertet, és a Hámori tavat. Este fél nyolckor értünk a szállásunkra, ahol elfoglalhattuk az apartmanházainkat, majd elfogyasztottuk együtt a büfévacsoránkat. Másnap reggel a napos időben étkezés után várt Bennünket kinti szabad programként megrendelt vidám csapaépítő tréningünk, mely a „szőlőhegyi vesszőfutás: egy kis móka a szőlő és a bor körül” elnevezést kapta. Társaságunkat a szervezők 3 csoporttá alakították és megkezdtük a versenyzést. A gyalogtúra során kalandok, ügyességi feladatok vártak Ránk (korongdobás borosüvegre, lopózás időre, borászati eszköz felismerés, hordó darts, pince labirintus, népi találós kérdések a bor körül stb…) A csapatverseny után visszaérkezve a szállásunkra, eredményhirdetésre került sor, ahol a gyorsan kitalált csapatneveink alapján kaptuk a helyezést. I. helyezett a Borbarátok, II. helyezett: Borvadászok, III. helyezett a Turbó Csiga elnevezésű csapat lett. Ebéd után a „szuper” apartman-házainkat elhagyva a csomagjainkat elhelyeztük a buszon. A kora délután és a munkatársak lelkesedése kapcsán együtt kisvonattal közlekedve megnéztük a Fátyol vízesést majd sétálva visszaérkeztük a kisvasút állomásra. Az ajándékok beszerzését követően hazaindultunk. Köszönjük szépen minden résztvevőnek a segítségét, hogy nyertes lett ez a pályázat és jobbnál jobb programokat valósíthatunk/valósíthattunk meg belőle.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support