Bordány Nagyközség Önkormányzatának képviselő- testülete október huszonötödikén délután öt órakor tartotta soros nyílt testületi ülését a Faluházban. A képviselők hat napirendi pontot tárgyaltak. Elsőként településünk polgármestere tartotta meg beszámolóját a két képviselő testületi ülés közti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről. A képviselők tájékozódhattak a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről. A második napirend Bordány Nagyközség Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programjának módosításáról szólt. Az anyagról bővebb tájékoztatást Farkasné Lippai Ágota, a szociális központ intézményvezetője tartott.  A közel száz oldalas esélyegyenlőségi programban többek közt a 2018-2023 közötti időszak önkormányzati feladatait fogalmazzák meg, kiemelve a hátrányos-, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek, valamint a fogyatékossággal élők önkormányzati szolgáltatásokhoz való hozzáférésének lehetőségeit. A harmadik napirendben a nagyközségünk részvételével működő önkormányzati társulások tevékenységéről szóló beszámolókat tárgyalta, illetve fogadta el a testület. A negyedik napirendi pontban ismét a polgármester számolt be, ezúttal a lakóhely környezeti állapotáról valamint a környezet védelméről. A polgármester külön kitért a főút melletti szabálytalan parkolások okozta károkra, a hulladékszigetekre összehordott vegyes hulladék problémájára, de megemlítette a hulladékudvar nyitvatartási idejének problémáját is, amelyre a jövő év tavaszától ígért megoldást. Az ötödik napirendben a Bartók Béla utca, Benke Gedeon utca, Hunyadi János tér, Liszt Ferenc utca, valamint a Móra utca földutas szakaszának útalappal való ellátásáról döntöttek a képviselők. Az alpolgármester úr által jegyzett előterjesztés kapcsolódik a lakossággal közös belterületi útépítési programhoz, amelynek keretében minden belterületi utca aszfaltozása megvalósulhat az elkövetkező években. Bízva abban, hogy a fejlesztéshez majd a lakossági hozzájárulások mellett további állami támogatás is érkezik, az önkormányzat már az idén megkezdi a jelzett szakaszokon a munkát. Az utolsó, egyebek  napirendben településünk jegyzője tájékoztatta a képviselőket egy folyamatban lévő, önkormányzatot érintő peres eljárásról.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support