Mint arról már október elején beszámoltunk 2018/2019-ben is folytatódnak a Bordányi Színházi Esték. Az évad első előadására december 17-én és 18-án, hétfőn és kedden kerül sor, ekkor a Pesti Művész Színház előadásában Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című operettjét láthatja a bordányi közönség. Aki még nem vásárolt belépőt az minél előbb tegye meg, ugyanis már csak korlátozott számban válthatók jegyek mind a hétfői, mind a keddi előadásra.
2019. február 19-én (kedden) és 20-án (szerdán) 18 órától kerül bemutatásra az évad második előadása, ekkor a Pesti Művész Színház legújabb szórakoztató vígjátékát, a Kaviár és lencsét láthatja a nagyérdemű. A darab a gyors meggazdagodás lehetőségéről, a szegénység helyzeteiről és a páratlan emberi leleményességről szól. Papagatto egy szélhámos, főállású „vendég” Nápolyban. Ünnepségekre, lakodalmakra és úri fogadásokra jár vacsorázni, ahol jobbnál jobb falatokkal még a zsebeit is tele tömi. Ám ez nem elég neki, nagy ívű ötlettől vezérelve ligát alapít, hogy végre ne csak jókat egyenek, hanem jó pénzhez is jussanak. Így keveredik élete legnagyobb kalamajkájába. A főbb szerepekben Egyházi Géza, Fogarassy Bernadett, Borbáth Ottília, Fritz Éva, Harsányi Gábor, Bodrogi Attila, Várkonyi András, Csengeri Attila, Czető Roland, Sáfár Anikó, Hajnal János, Kelemen Ákos, és Benedek Gyula látható majd a bordányi deszkákon. Az előadásra jegyek kaphatók november 16-tól a Faluház ügyfélpultjánál, valamint december 2-től az Adventi Hétvégéken a Szent István téren. Ajándékozzon családtagjainak vagy barátainak karácsonyra felejthetetlen élményt! A belépőket 3000 Ft-os és 2500 Ft-os jegyárakon lehet megvásárolni. Az érvényes Bordány Kártyával rendelkező lakosok maximum öt jegyet vásárolhatnak 10% kedvezménnyel, így ők a drágább tikettekhez 2700 Ft-os áron, míg az olcsóbb belépőkhöz 2250 Ft-os áron juthatnak hozzá. Bővebb információ kérhető személyesen a Faluház ügyfélpultjánál, vagy telefonon a 62/588-516-os vagy a +36 30/965-0771-es telefonszámon. Találkozzunk a színházi estéken!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support