A tél beköszöntével nagyon sokan érdeklődnek arról, hogy mi a helyzet a 12 ezer forintos téli rezsicsökkentéssel kapcsolatban. A korábban csak a vezetékes gázzal vagy távhővel fűtőknek kedvező támogatás kiterjesztéséről a kormány idén döntött oly módon, hogy a támogatásból azok is részesüljenek, akik más megoldással fűtenek. A támogatás lebonyolítását, pontosabban az igényfelmérést az önkormányzatokra bízták. A fával és szénnel valamint palackos vagy tartályos gázzal fűtők október 15-ig igényelhették a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól.

Az internetes közösségi médiában egyre többen posztokban követelik az önkormányzatoktól a támogatást, azonban azt tudni kell, hogy ez nem önkormányzati, hanem kormányzati támogatás, és mindaddig amíg nem jelent meg a szükséges kormányhatározat, az önkormányzatok is csak várni tudtak.

A 2018. november 27-én, kedden kiadott legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent a várva várt 1602/2018. (XI. 27.) Kormány határozat, amely már rendelkezik a részletekről Többek között megtudhatjuk azt, hogy a rezsicsökkentésre forrást csoportosít át a kormány, támogatást csak azok kaphatnak, akik igényüket 2018. október 15-ig beadták. A szállítás költsége nem lehet része a támogatásnak, valamint, és talán ez a legfontosabb, hogy a támogatást legkésőbb 2019. december 15-ig biztosítják az érintett háztartásoknak.

A kormány szándékának megfelelően az önkormányzatok először a helyi viszonyok figyelembevételével kialakítják az elosztás módját és feltételeit, majd mindenkinek kiadnak egy támogatói okiratot. A Belügyminisztérium ezt követő 15 napon belül az önkormányzatnak egy összegben folyósítja a település igénylői alapján járó összeget. Az önkormányzatoknak le kell szerződniük a tüzelőanyag-kereskedőkkel, ahol a lehetőség legkésőbb 2019. december 15-ig vehető igénybe. Vagyis egy adott polgármesteri hivatal papírját csak a velük konkrétan megállapodott telep fogadja majd be.

Önkormányzatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy meggyorsítsa a folyamatot, de a szerződéskötések, a határozatban előírt Katasztrófavédelmi ellenőrzés mind, mind időt vesznek igénybe. Kedves Bordányiak! Munkatársaink azon dolgoznak, hogy minden egyes igénylő minél előbb hozzájusson az általa igényelt tűzifához, szénhez, PB palackos gázhoz, tartályos gázhoz, vagy briketthez, pellethez, és lehetőleg a kiszolgálást a hozzánk legközelebbi tüzelőanyag-kereskedés vállalja majd be. Megértésüket, türelmüket köszönjük!

Itt elolvasható a kormányhatározat teljes szövege (34112-34113. oldal)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support