Idén immár huszonhetedik alkalommal kerül megrendezésre Bordányban a pünkösdi faluünnep június 7-10-ig. A készülődés már javában zajlik, családok tervezgetik programjaikat a június eleji hosszú hétvégére. Egyre többen kíváncsiak arra is hogy milyen programokkal várják a kilátogatókat a Park téren megrendezésre kerülő Pünkösd Feszten. Lapunk minden héten egy rövid cikkel leplez le egy kis részletet a már évek óta sikeres programsorozatról. Hétfő délután az ünnepi előkészületek fáradalmait településünk férfi tagjai a Nyugi kert „apa-megőrző”-jében pihenhetik ki, miközben a jó hangulatról Varga Rudi és bandája gondoskodik. A formáció az eseménysorozat keretén belül vasárnap 21:30-tól megrendezésre kerülő utcabálján is játszó Coco Bongo Zenekar, valamint a Minor együttes tagjaiból alakult. A repertoár minden korosztály igényét igyekszik kielégíteni: a csapat a ’60-as, ’70-es, ’80-as, ’90-es évek és napjaink legjobb hazai és külföldi slágereit játssza, a rock ‘n’ roll zene klasszikusait, valamint disco és latin-amerikai slágereket. Műsorukról természetesen nem hiányozhatnak a magyar mulatós slágerek, csárdások, cigánynóták, illetve a keringők és tangók sem. Ez idő alatt a Család- és Karrier Pont gondoskodik a gyerekek jókedvéről, hogy eközben településünk hölgy tagjainak is lehessen egy kis “Én” idejük.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support