Bordány Nagyközség Önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is szeretne a nyári szünet idejére programlehetőséget biztosítani az általános- és középiskolás fiataloknak. Elsőként médiatáborra (június 24-28.) kerül sor, majd az ezt követő héten (július 1-5.) zajlik a Nyári Napközis és Faluvédő Tábor. Július 8-12. között úszótábor várja a sportot szerető fiatalokat, szintén ugyanekkor 15-18 év közötti fiatalok számára ingyenes önismereti táborok is lesznek Bordányban. Július 15-19., valamint 22-26. között több tábor is zajlik majd. Az előbbi héten Kuckoló, az utóbbi időpontban pedig Kézműves táboron vehetnek rész a gyerekek. Ugyan-akkor mind a két héten át tart majd a Ficánka úszótábor. Ezt követően foci- és divattábor következik. Az előbbi július 29. és augusztus 4. között, míg az utóbbi július 29. és augusztus 2. között kerül megrendezésre. Augusztus 5-9. között kincskereső táborba (hittantábor) várják a gyerekeket, augusztus 12-16. között pedig az úszótábor második turnusa zajlik majd. Augusztus 26- 30. között a nyár második görkoris tábora kerül megrendezésre. A programok időpontjai már véglegesek, a részletes jelentkezési feltételek, részvételi díjak, bővebb információk elérhetőek a Faluházban, a településen elhelyezett plakátokon, illetve a www.bordany.hu weboldalon és a település facebook oldalán. A táborokra jelentkezni május 24. péntektől lehet. Tedd meg mihamarabb, le ne csússz róla!

06.24-28. MÉDIATÁBOR

A tábor alatt a résztvevők megismerkednek a fotózás, a videózás, a színjátszás, a modellkedés, a cikkírás, a kiadványszerkesztés és a videóvágás alapjaival. Ellátogatnak a Bikali élményparkba is. A kalandokból a tervek szerint egy kisfilmet is összeállítanak. A táborba 12-18 év közötti fiúkat és lányokat várnak, maximum 15 főt. Részvételi díj 8.500 Ft/fő, mely tartalmazza az ebédet és az uzsonnát. Jelentkezni a Bordányi Faluház ügyfélpultjánál, érdeklődni Gyuris Jánosnál lehet az 588-516-os telefonszámon.

07.01-05. NYÁRI NAPKÖZIS ÉS FALUVÉDŐ TÁBOR

A Kulturális és Szabadidős Egyesület a Faluházzal közösen szervezi meg Nyári Napközis és Faluvédő Táborát 2019-ben is. 1. osztályba beiratkozott és 5. osztályt végzett gyerekeket várnak. Maximum 40 fő jelentkezését tudjuk fogadni. A tábor költsége 8.500 Ft/fő. Jelentkezni a Faluház információs pultjánál lehet, ahol további, bővebb információ is kérhető.

07.08-12. ÚSZÓTÁBOR

Az úszást oktatja Kiss Csaba úszásoktató. Leendő 1. osztályostól várják a jelentkezőket. A tábor díja 12.000 Ft/fő, mely tartalmazza az útiköltséget és a belépőt. Érdeklődni Kiss Csabánál lehet a 0630/401-0713-as telefonszámon. Jelentkezni a tábor kezdését megelőző napig lehet a Faluház ügyfélpultjánál.

07.08-10.; 07.11-13. ÖNISMERETI TÁBOROK

Ingyenes táborozási lehetőség 15 és 18 év közötti fiatalok számára. A tábor lényege, hogy barátkozzunk, beszélgessünk, alkossunk együtt, formáljunk véleményt. A jelmondata: Érezd jól magad! Dönts okosan! Feel good! Think smart!” A tábor időpontja 2019. július 8-10-ig vagy 11-13, helyszíne a Bordányi Faluház lesz. Jelentkezni az ipanodrugs@gmail.com e-mail címen lehet. A jelentkezés határideje 2019. május 31. Az ingyenes táborokba 15-18 éves fiatalok jelentkezését várják, jelentkezni pedig az ipanodrugs@gmail.com e-mail címen május 31-ig.

07.15-19. és 07.22-26. FICÁNKA ÚSZÓTÁBOR

Úszótábort szervezünk idén újra Mórahalomra. Az úszást oktatja Honti Tamás. Várjuk azoknak a gyerekeknek a jelentkezését, akik szeretnének megtanulni úszni vagy a meglévő tudásukat szeretnék tovább fejleszteni. Középső csoportos óvodás kortól lehet jelentkezni. A tábor költsége 32.000Ft/fő/2 hét. A költség tartalmazza a busz, belépő és oktatás költségét. Érdeklődni és jelentkezni lehet: Mészárosné Gyuris Zsuzsanna 30/850-4743 vagy Veszelkáné Czékus Erika 30/578-9195.

07.15-19. GÖRKORIS TÁBOR

A Viking Korisuli csapata görkoris sporttábort szervez Bordányban. Napi 2x görkorcsolya, napi 2x étkezés (ebéd+uzsonna), roller, foci, kosár, filmvetítés. Görkorcsolyát, felszerelést tudunk biztosítani. 4 éves kortól kezdő és haladó szinten. Ár: 9000 Ft/hét vagy 2500 Ft/nap. Táborvezető: Lavner Endre okleveles görkorcsolya oktató. Jelentkezni a Faluházban. Fizetés az első napon. További infó: +36-20-555-3333; Fb: vikingkorisuli

07.15-19. KUCKOLÓ TÁBOR

A kuckoló nyári tábort különféle játékokkal töltik a résztvevők. A számítógépes és PlayStation játékok mellett számos szabadidős tevékenység vár a tábor lakóira: ping-pong, speedminton, lábtenisz, biliárd, csocsó, társasjátékok, kerékpártúra. Jelentkezni 10 éves kortól lehet. A tábor költsége 8.500 Ft/fő. Jelentkezni a Faluház információs pultjánál lehet, ahol további, bővebb információ is kérhető.

07.22-26. KÉZMŰVES TÁBOR

A táborba azokat a gyerekeket várjuk, akik szívesen foglalkoznak papírral, érdeklődnek a különféle technikák iránt, melyek elsajátításával fejleszthetik kreativitásukat és önálló alkotásokat hozhatnak létre. 1-8. osztályos gyerekek jelentkezését várják. A tábor költsége 8.500 Ft/fő. Jelentkezni a Faluház információs pultjánál lehet, ahol további, bővebb információ is kérhető.

07.29-08.04. FOCITÁBOR

A Bordány Sportkör az idei évben is focitábort szervez a gyerekek, fiatalok részére. A foci mellett számos szabadidős program is várja majd a táborlakókat. Az idei program a tavalyihoz hasonlóan két részből fog állni. Hétfőtől csütörtökig Bordányban, péntektől vasárnapig pedig Zánkán fog zajlani a tábor. 7-19 éves korig várják a résztvevőket. Részvételi díj: Hétfőtől csütörtökig 7.000 Ft, hétfőtől vasárnapig 18.000 Ft. Bordányban a napi kétszeri étkezés, Zánkán pedig a teljes ellátás biztosított. Jelentkezni a Faluház információs pultjánál lehet, további információ Kiss-Patik Pétertől kérhető a 30/747-2068-as telefonszámon.

07.29-08.02. DIVATTÁBOR

Ha szeretsz varrni, szereted a színes anyagokat, gombokat, gyöngyöket. Ha szeretnéd megtudni, hogy hogyan dobhatod fel a ruháidat egy apró kiegészítővel. Ha szereted az ékszereket és a divatkiegészítőket, akkor csatlakozz hozzánk, hogy együtt alkothassunk! Ebben a táborban ötletes és praktikus tárgyakat, kiegészítőket készítünk és varrunk. A tábor legfőbb mottója az újrahasznosítás. Régi farmer ruhadarabokból készítünk újakat és díszítjük kalocsai hímzéssel, amit mindenki saját egyéniségének megfelelően díszíthet, gyöngyökkel, gombokkal, flitterekkel. Kalapot, táskát készítünk, de ha a saját farmered szeretnéd hímezni az sem gond. A tábor második napján Kalocsára utazunk, ahol a Tájházban Tárlatvezető segítségével megismerkedünk ezzel a híres hímzés technikájával és egy interaktív foglalkozáson is részt veszünk. A tábor ideje alatt varrógéppel is varrunk. Korlátozott számban áll rendelkezésre varrógép, ezért, ha van saját géped hozd magaddal, hogy később otthon is tudj dolgozni vele. A tábort a hét folyamán készült divatrajzokból készült kiállítás megnyitóval és a kis divattervezők által készített ékszerekből, kiegészítőkből és ruhákból összeállított bemutató zár. Jelentkezés 10 éves kortól. Maximum 10 fő jelentkezését tudjuk fogadni. Részvételi díj 15.000 Ft, amely tartalmazza a szükséges alapanyagokat, eszközöket, étkezést. A kalocsai kirándulás útiköltségét, belépőt és az interaktív foglalkozást. Táborvezető: Kálmán Kamilla Jelentkezni a részvételi díj befizetésével lehet a Faluház ügyfélpultjánál 2019. július 10-ig.

08.05-09. KINCSKERESŐ TÁBOR (HITTANTÁBOR)

A tábort általános iskolás hittanosainak szervezi a bordányi plébánia. 1-8. osztályos gyerekeket várnak, max. 30 főt. Részvételi díj: 8000Ft, amely magában foglalja az étkezési költségeket. Tájékoztatás Gábor Tamás hittanártól (30/479-9840) és Bálintné Gyuris Ágnestől (30/907-3654 ) kérhető. Jelentkezés: 2019. július 7-ig 3000 Ft előleg befizetésével.

08.12-16. ÚSZÓTÁBOR

Az úszást oktatja Kiss Csaba úszásoktató. Leendő 1 osztályostól várják a jelentkezőket. A tábor díja 12.000 Ft/fő, mely tartalmazza az útiköltséget és a belépőt. Érdeklődni Kiss Csabánál lehet a 0630/401-0713-as telefonszámon. Jelentkezni a tábor kezdését megelőző napig lehet a Faluház ügyfélpultjánál.

08.26-30. GÖRKORIS TÁBOR

A Viking Korisuli csapata görkoris sporttábort szervez Bordányban. Napi 2x görkorcsolya, napi 2x étkezés (ebéd+uzsonna), roller, foci, kosár, filmvetítés. Görkorcsolyát, felszerelést tudunk biztosítani. 4 éves kortól kezdő és haladó szinten. Ár: 9000 Ft/hét vagy 2500 Ft/nap. Táborvezető: Lavner Endre okleveles görkorcsolya oktató. Jelentkezni a Faluházban. Fizetés az első napon. További infó: +36-20-555-3333; Fb: vikingkorisuli

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support