A PünkösdFeszt hétfői sportnapján az egészség is középpontba kerül, köszönhetően Dr. Frányó Ildikó és Dr. Takács Ildikó háziorvosoknak. 8 órától a program teljes ideje alatt a Zabosfa KerTÉSZ Kft. standjánál zöldség-gyümölcs alapú smoothie italok kóstolására lesz lehetősége a kilátogatóknak. A délelőtt folyamán 8-12 óráig sor kerül az InBody Testösszetétel mérésére is. Az Inbody a jelenleg létező legprecízebb bioimpedancia elvén működő testösszetétel mérő készülék. A testösszetétel-méréssel meghatározzuk, hogy a test hány százaléka zsír, valamint ebből mennyi található a belső szerveken, illetve hány százalékban alkotja izom a szervezetet. 8.40-től a Mezei futóversenyre melegíthetünk be Gut Gabival. Aki esetleg nem nevez be a futásra ne csüggedjen, hiszen 9.15-9.45-ig életmód tanácsadáson vehet részt melynek címe “Tippek, hogy jobban érezd magad a bőrödben”, melyet szintén a pörgős és mindig életvidám motivációs tréner tart majd. A futóversenyt követően, 10 órától egy órás Gut Gabi Pünkösdi tornán vehetünk részt hatékony gyakorlatokkal, fergeteges hangulattal. Sokan már ismerhetik, hiszen minden héten csütörtökön 17 órától tart teltházas órákat a bordányi sportcsarnokban. Akik esetleg még nem vettek részt a tornákon, most kipróbálhatják, akik pedig lelkes résztvevői buzdítsanak mindenkit arra, hogy bátran próbálja ki ezt a fajta mozgásformát! Gyere Te is próbáld ki! A futóverseny után kerékpár regisztrációra, kerékpár állapotfelmérésre is lehetőség nyílik a Koffeinkerékpár – Bordány Bikes és Tari Attila jóvoltából. Ezen kívül görkoris bemutató, valamint görkorcsolya oktatás is lesz Lavner Endrével, a Viking Korisuli oktatójával. Dr. Pőcze Tünde rendőr őrnagy tart rendőrségi bemutatót a rendezvényen résztvevőknek.

A programokon való részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support