Bár még alig ért véget az iskola, érdemes már egy kicsit a következő tanévekre is gondolni. Egy új lehetőséget próbálhatnak ki Bordányban azok a vállalkozó kedvű általános iskola felső tagozatos vagy középiskolás diákok, akik szeretnének minél hatékonyabban és eredményesebben tanulni, fejlődni.

A tábort vezető szakemberek számtalanszor tapasztalják, hogy a diákoknak nehezükre esik megszervezni az otthoni, segítség nélküli, önálló tanulást, azonban eljön az az életkor, amikor a tanulónak már egyedül kell tudnia tanulni, megállapítania tanulandó tantárgyak sorrendjét, fontosságát, nehézségét. Találkoznak olyan jó képességű gyerekekkel is, akiknek valamiért mégis problémát jelent a tananyag elsajátítása és visszaadása.

A szülők is sokszor érzik, hogy felsős gyermekük nem tud önállóan tanulni, az érdemjegyek nincsenek összhangban a tanulásra fordított idővel, nehezen motiválhatóak, nem szeretnek tanulni gyermekeik.

A tanulási kudarcok egyik oka lehet, hogy kevesebb figyelem jut arra, hogy hogyan tanuljanak meg tanulni a diákok. Minden gyermek egyedi, ezért mindenkinek más a tanulási stílusa. Az iskolában hallott tananyag átadása során kevésbé van lehetőség arra, hogy ezeket a különbözőségeket maradéktalanul figyelembe vegyék, ezért a diákoknak a tanulás során nehézséget jelenthet az, hogy először át kell alakítaniuk a hallott anyagot a saját tanulási stílusukhoz. A tábor alkalmával az egyéni tanulási stílusok megismerésére, a meglévők erősítésére törekszenek és az ehhez illeszkedő tanulási módszerek átadására. A tanulás folyamatában további készségek együttes jelenléte szükséges (figyelem, emlékezet, motiváció), melynek erősítésére további hangsúlyt fektetnek. Nem elég elsajátítani a tananyagot, az ismeretek feldolgozását követően a tananyag rögzítéséhez, valamint a felelés, dolgozatírás során a megtanultak minél pontosabb visszaadásához is segítséget nyújtanak. Mind az elsajátítás, mind pedig a visszaadás során nehézséget jelenthet a stressz. A tábor céljai között szerepel továbbá, mindezen stressz hatékony csökkentésének megtanítása is.

A trénerek és a Család és KarrierPONT munkatársai elkötelezettek abban, hogy a táborban jó hangulatban segítsenek a résztvevőknek megismerni önmagukat, a számukra megfelelő tanulási stílust, minél több, hatékony és élményalapú tanulási technikát, hogy megtapasztalhassák a tanulás örömét és eredményességét. Amennyiben a gyermekek sikereket tudnak elérni, megtapasztalhatják hatékonyságukat tanulmányaikban.

A Tanulástechnika tábor időpontja és helyszíne: 2019. augusztus 12-16., Faluház. A részvétel ingyenes! Bővebb információ és jelentkezés: Család és KarrierPONT (Faluház) – Bálintné Gyuris Ágnes (E-mail: csakpont@bordany.hu, Tel.: +36/30/907-3654)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support