A tervezett második ütemnek megfelelően határidőben végzett az útalapok elkészítésével a kivitelező, így többrétegű darált betont, kavics alapot és zúzott aszfaltot kapott a Deák tér, a Petőfi Sándor utca vége, a Széchenyi utca eddig burkolatlan szakasza, a Toldy utca és az Építő utca vége, valamint a Juhász Gyula utca teljes szakasza. Az utolsó, harmadik ütemben készülhet el a Park tér és az Alkotmány tér két földes útja, továbbá a legtöbb belterületi út kereszteződésében azok a kanyarodó ívek is megerősítést kapnak, amelyek elsősorban a teher-autó és traktor forgalom miatt kátyúsodtak ki, süllyedtek meg.
A jelenlegi fejlesztésnek köszönhetően a belterület teljes szakasza jól járhatóvá vált, a munkálatok során kitermelt földet pedig a külterületi utak kátyúzására, javítására használták fel. Így a főbb külterületi utakon is javulhatott a közlekedés minősége, bár a száraz időjárás miatt a közel kilencven kilométeres földút hálózat karbantartása most is szinte lehetetlen vállalkozás. Amennyiben befejeződik a földutak pontos helyének kimérése, el kell gondolkodni azon, hogy a főbb dűlőutak felől haladva a kisebbek felé itt is útalapok készüljenek, megakadályozva így az eróziót, illetve az utak “elvándorlását” is. Ehhez támogatásként előreláthatólag a Magyar Falu program biztosíthat majd fedezetet.
A belterületi útalapok elkészítését az önkormányzat saját forrásból finanszírozta meg. Az útalappal rendelkező belterületi utak aszfaltozásához mindenképpen pályázati forrásra van szükség, jelenleg is zajlik a Magyar Falu program keretében benyújtandó pályázat előkészítése. Ha az önkormányzat által benyújtott igény megkapná a szükséges támogatást, a most elkészült utak kicsivel több, mint fele a közeljövőben aszfaltburkolatot kaphatna.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support