Az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a település ökológiai lábnyomának csökkentését, ezen belül az energiatakarékosságra, az önkormányzati intézmények szigetelésére, illetve napelemekkel való ellátására helyezték a hangsúlyt. Büszkén mondhatjuk el, hogy az idén már minden intézményünk tetejére napelemek kerültek, és a legrégebbi épületek homlokzati hőszigetelése is befejeződött. Az iskolában és a polgármesteri hivatalban a fűtéskorszerűsítés is lezajlott, nyílászáró cserékre, illetve új energiatakarékos kazánok beszerelésére került sor. Ugyancsak kazáncsere történt a Széchenyi utcai bérlakásokban is, korábban pedig a nyílászárók cseréje valósult meg ugyanitt. 

A következő ciklus feladata mind a nyugdíjas-, mind az ifjúsági bérlakások napelemmel való felszerelése. Míg a Park téri lakásokban ez önerőből valósul meg, addig a többi lakás esetében pályázati forrás segítségével szeretnék elvégezni a fejlesztést. 

A Magyar Kormány a következő Európai Uniós fejlesztési ciklusban kiemelten szeretné támogatni a lakóházak napelemes fejlesztését, természetesen a lehetőségekhez mérten helyi szintes is szeretné támogatni az önkormányzat az itt élők ilyen irányú fejlesztéseit.

(Kiemelt képünkön: Napelemek a faluház tetején)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support