Idén is megrendezésre került Bordányban a nagysikerű Kecskeverseny és Legjava Helyi Ízek Fesztiválja. A versengés délelőtt 9 órakor vette kezdetét, melyen összegyűlt a község apraja-nagyja. Több mint 25 csapat főzött jó hangulatban a fesztiválon. Ezek között voltak az iskolai osztályközösségek tagjai (osztályok, pedagógusok és szülők), a helyi egyesületek, az önkormányzat intézményeinek dolgozói és a testvértelepülések meghívottjai is. A rendezvényen már megszokott módon 2 kategóriában mérkőzhettek meg a gasztronómia szerelmesei. Bográcsos ételek, valamint grillen és tárcsán sültek kategóriában mérték össze főzőtudományukat a nevezett csapatok. A zsűri tagjai között volt Tóth Mihály, a szegedi Szent István Étterem és Borozó mesterszakácsa, Frankné Varga Katalin a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet elnöke és Arany János a Délmagyarország újságírója.

Bográcsos kategóriában első helyen végzett a 8. a osztály, második helyet szerzett a Köjál csapata és harmadik a 7. a osztály gárdája lett. Ebben a kategóriában különdíjak is kiosztásra kerültek. A bográcsos kategória különdíját a Bordányi öregfiúk 1. csapata nyerte, míg tálalás különdíjában a Tanárok csapata győzedelmeskedett, a legkülönlegesebb bográcsos étel különdíját pedig a Dettai Galaj 2. csapata nyerte el. A grillen és tárcsán sült ételek kategóriában, szoros versenyben a Bordányi öregfiúk 2. csapata álhatott a dobogó legfelső fokára, ezt követte a 6. osztály gárdája, a harmadik helyet pedig a 5.a osztály csapata szerezte meg. Továbbá idén először kiosztásra került a Legjava különdíj is, ezt a Köjál csapata vehette át.

Ezen a napon Osztályharcot is hirdettek a szervezők. Az Ádám Jenő Általános Iskola növendékei és a diákok szülei csaptak össze a nap folyamán. Volt, aki a kecskefejésben, káposztadobásban, káposztacipelésben vagy éppen a kecsketej ivásban volt a legjobb. Beszámított a végeredménybe az ezen a napon megrendezett főzőverseny eredménye is. Extra pontokat szerezhettek még az osztályok a fémkecske akadályversenyen, a kecske totóban, vagy az aszfaltrajzversenyen is. A nap legjobban várt versenyszáma a kecskefutam volt, amely minden évben nagy drukkal és hajrával kerül megrendezésre. Az alsósoknál az első helyet a 4. a osztály szerezte meg, melyet a szervezők vadasparki kirándulással jutalmaztak. A 7. a osztály lett a felsősök közül a legjobb csapat, ők egy osztálykirándulással lettek gazdagabbak. A második helyet szerzők 15 ezer-, míg a harmadik helyen végzők 10 ezer forinttal gazdagodtak mindkét kategóriában. Második lett az alsósoknál a 4. b osztály, a felsősöknél pedig a 8. b osztály. A harmadik helyet az alsósoknál a 3. osztály szerezte meg a felsősöknél pedig a 7. b.

Gratulálunk minden csapatnak!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support