A képviselő-testület korábbi döntésének megfelelően került a benyújtásra az a pályázat, amely az óvodaudvar felújítását célozza. A legjelentősebb fejlesztés a locsolórendszer kialakítása lenne, több, mint negyven szórófejen keresztül valósulhatna meg a terület öntözése. Ugyancsak nagy feladat lesz az óvodát körülvevő kerítés festése is. Az állagmegóvás miatt azonban mindenképpen szükséges a munkálatokat elvégezni. 

A tervek szerint az udvarra a pályázati támogatásnak köszönhetően kerülhet még elhelyezésre két darab álló kültéri ivókút, egy homokozó, valamint két darab kerti asztal is a hozzájuk tartozó padokkal.

Az önkormányzat korábban már benyújtott egy pályázatot a Belügyminisztériumhoz. Ebből többek között a régi csoportszobákhoz tatozó vizesblokkokat újítanák meg, illetve az óvodafejlesztés előtt melegítő konyhaként funkcionáló rész kaphatna új funkciót, hiszen az új konyha kialakításával erre az egységre már nincs szükség az épületben. A nyertes pályázókat itt első körben már kiértesítették. Bordány nem kapott ilyen levelet, azonban úgy tudjuk, hogy pályázatunk tartaléklistára került, így még van remény.

Amennyiben a pályázati döntésekről értesítést kapunk, azonnal megosztjuk kedves olvasóinkkal a remélhetőleg jó hírt.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support