Az, hogy szinte nincs eladó ház a településen, azt bizonyítja, hogy szeretnek itt élni az emberek, illetve, hogy az utóbbi időben egyre többen választanák Bordányt lakóhelyül.

Az önkormányzatnak kis ráhatása van a ház eladásokra. Volt próbálkozás egy adatbázis működtetésére, amely segíti az eladó és vevők találkozást, de olyan pillanatok alatt elkelnek a meghirdetett ingatlanok, hogy ezt az adatbázist lehetetlen naprakészen tartani, így egyenlőre szünetel ez a tevékenység.

A megvalósult szennyvízcsatorna hálózat kiépítésének biztosan szerepe volt az ingatlanok drágulásában, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően a belterületi házak összközművessé váltak, és ez is mindenképpen jelentősen növelte az értéküket. A különböző kormányzati programok, amelyek támogatják a fiatalok házhoz, lakáshoz jutását, tovább hatottak az ingatlanárakra. 

Az önkormányzat a településre költözőket kisebb támogatásokkal, kamatmentes kölcsönnel tudja segíteni, de ennek mértéke nem jelentős. Sokkal nagyobb támogató erővel bír, hogy a telkeinket bekerülési áron értékesítjük, így egy porta például a szegedi telekárak töredékéért vásárolható meg. Az elmúlt időszakban a megmaradt öt önkormányzati telekre is nagy az érdeklődés, várhatóan év végére el is fogynak az eladó önkormányzati telkek településünkön. Ez nem azt jelenti, hogy nincs üres építési telek, csak már mind magántulajdonban van Bordányban. A Kossuth utcában nyolc, de a település egészén összesen még több, mint ötven üres telek várja, hogy ház épüljön rá. Településképi megfontolásból az lenne a legkedvezőbb, ha ezek a telkek minél előbb beépülnének. Ezt követően érdemes újabb, akár nagyobb léptékű telkesítésbe fogni.

A képviselő-testület az idén elfogadott rendezési tervben további területeket jelölt ki, ahol a jövő év folyamán megkezdődhet majd a telekosztás. Ehhez azonban földterületek megvásárlására lesz szükség. A tervek szerint a település dél-keleti részén alakulhat ki egy újabb településrész, illetve ha szükséges, akkor a keleti részen egy kisebb, nyolc-tíz telkes rész kimérése valósul meg.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support