Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 3A Takarékszövetkezettel folytatott tárgyalásokat követően úgy döntött, hogy megvásárolja a pénzintézet bordányi épületét. Az erről szóló határozatot augusztus 15-ei ülésén fogadta el a testület.
A Benke Gedeon utcában található 302 m² területtel nyilvántartott ingatlant kicsivel több, mint nyolcmillió forintért vásárolta meg a település. Az összkomfortos épület forgalmi értékét független ingatlanvagyon-értékelő, ingatlangazdálkodási szakértő határozta meg, amelyet mindkét fél elfogadott. A szolgáltató ház megnevezésű épület hasznos alapterülete 87 m². Az épület hasznosításáról a képviselő-testület később dönt.

Az adásvételi szerződést szeptember 30-án írta alá a két fél, az önkormányzat a vételi árat még ezen a napon át is utalta a takarékszövetkezet számlájára, így a birtokba adás is napokon belül megtörténhet.
Tanács Gábor polgármester elmondta, hogy azt szeretnék, ha az épület a lakosságot szolgálná. Első körben egy hasznosítási pályázatot írnak ki, amelyre vállalkozók, civil szervezetek, közösségek vagy akár magánszemélyek is benyújthatnak javaslatot. A beérkezett ötletek alapján döntenek majd arról, mi is legyen a sorsa a falu számára fontos, azonban banki funkciókat ellátni már nem tudó épületnek.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support