A napokban érkezett meg a Bordányi Sportcsarnok új 546 négyzetméteres védőburkolata, amely a teljes parketta terület lefedésére alkalmas. Az elmúlt években az iskolai ballagások, programok mellett több települési rendezvény, jótékonysági bál is megrendezésre került az épületben, de az önkormányzat szintén korábban hozott döntésének értelmében lakodalmat is tudnak rendezni itt a bordányi családok. A több, mint hat éve beszerzett szőnyeg és linóleum burkolat sajnos már eléggé elhasználódott, rossz állapotba került, ezért mindenképp a megvalósítandó feladatok között szerepelt egy új védelmi felület beszerzése. A képviselő-testület tagjai mint, minden tervezett települési fejlesztés esetében most is fontosnak tartották, hogy a tervezett beruházás pályázati program keretében valósuljon meg, így volt ez ebben az esetben is. A projekt keretében védőburkolat, az ehhez szükséges tartószerkezet és le- és feltekercselő berendezés került megvásárlásra. A Grabo ProtectSport egy tömör, lágy, ideiglenes PVC burkoló anyag, amely kifejezetten az ilyen típusú sportlétesítmények sportpadló burkolatának védelmére szolgál. A fektetési terv kialakítása praktikussági okokból is úgy lett kialakítva, hogy akár a már korábban kialakított leengedhető függönynek köszönhetően a félpálya borítása is megoldható. A teremből nyíló helyiségben lett kialakítva a 24 darab, egyenként hetven kilós tekercs tárolására alkalmas tartószerkezet, amelyre könnyedén fel- és leemelhetőek az összetekert részek. A munkát könnyíti még, hogy a fejlesztésnek köszönhetően egy tekercselő gép is beszerzésre került, így akár két óra alatt, három-négy ember segítségével a teljes munkálat elvégezhető. Reméljük, hogy hamarosan újra élettel telik meg a tornaterem és a védőburkolatot is mihamarabb használatba vehetjük a települési rendezvényeken.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support