A vidékfejlesztési program keretén belül az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások támogatására jelent meg felhívás még 2017-ben, amelyre annak idején a bordányi önkormányzat is kérelmet nyújtott be.  A napokban érkezett a jó hír, hogy a falu tulajdonában álló bordányi erdő teljes erdőszerkezet átalakítására önkormányzatunk 8912 euró (körülbelül 3 119 200 Ft) támogatást nyert.

A három erdő részletből álló terület úgynevezett 1A részlete hatalmas helyi közösségi értékkel bír, többek között a régen itt tartott majálisok miatt is. Ez az erdőterület ma sajnos teljesen elöregedett, sok benne a kidőlt, kiszáradt fa – azt is mondhatjuk, hogy balesetveszélyes -, így teljesen alkalmatlan közösségi rendezvények tartására, de például még bemutató célú óvodai-iskolai foglalkozások megtartására sem használható.

A munkálatok megkezdésére a jövő évben kerül sor. Bizonyos területek sajnos az érvényes erdőtervi előírás alapján tarvágásra kerülnek, de lehetőség van hangyásfacsoportok kialakítására, megtartására, kvázi tanúfa-, illetve tájképi és hagyománytiszteleti okokból. Ezen területek meghatározása, egészségügyi alkalmassági vizsgálata, kijelölése várhatóan még az idei év végéig megtörténik. A széleken határos erdőrészletek tájképileg felértékelődnek, mivel azok takarásában elvégezhető a fakitermelés és erdősítés.

A tervek szerint a szerkezetváltást követően egy olyan parkerdő jöhet létre, amelyet újból birtokba vehetnek a bordányiak közösségi programjaik megszervezésére, egyéni vagy családi kirándulásokra egyaránt.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support