A Trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján minden magyar emlékezik. Magyarország a békeszerződés miatt területének 71, lakosságának 58 százalékát veszítette el.

Bordány 1920-ban még önállósággal nem rendelkező Dorozsmához tartozó településrész volt. Június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amely következményeként a nagyváros Szeged, és a környékén található területek, így többek között Kiskundorozsma is egy tollvonással határ közeli településsé vált. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a város egyáltalán Magyarország területén maradt, hiszen a szerbek és a románok is igényt formáltak rá.

Anyaközségünk, az 1876 óta Csongrád megyéhez tartozó Kiskundorozsma nagyközség a trianoni békeszerződés utáni területi változásokat követően is járási székhely maradt, és az 1925-ig tiszáninneninek, majd ezután kiskundorozsmainak nevezett járás közigazgatási központja volt. 

Csongrád megye mai területe az 1950-es megyerendezéskor alakult ki, amikor hozzácsatolták a megszűnő Csanád megye Torontáli (Kiszombori) járását és Központi (Makói) járását. Az új megye neve – ellentétben az ország többi, már megszűnt megyéket is magában foglaló új megyéjével – egyszerűen Csongrád lett, abban nem szerepelt sem Csanád, sem Torontál neve.

2017. október 3-án az Országgyűlés megszavazta a megye nevének megváltozását. A trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából, és így  a mai naptól a megye elnevezése Csongrád-Csanád megyére módosul. Településünk tehát ezentúl Csongrád-Csanád megyei településsé vált. A megye névváltoztatása miatt Bordány Nagyközség Önkormányzatának nem keletkezett komolyabb teendője, vagy költsége. Mivel az önkormányzati pecséteken a megye neve is mindig fel van tüntetve, a bélyegzőgumikat kellett cserélni, amelyeken ezentúl már az önkormányzat neve, és országunk címere alatt a Csongrád-Csanád megye felirat szerepel, ezzel is emléket állítva a trianoni döntés után történtekre.

Bordányban nem lesz a századik évfordulóval kapcsolatos külön megemlékezés. Magyarország Kormánya június 4-én, csütörtökön ezen a Youtube-csatornán 8 és 10 óra között szervezett megemlékezést. Itt az alábbi programok tekinthetők meg: Dokumentumfilm a trianoni békediktátum aláírásáról a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködésben; Dokumentumfilm a Trianonnal kapcsolatos Új világ születik időszaki kiállításról a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködésben; Koltay Gábor: Trianon dokumentumfilm; Budai Cukrászda (1935) játékfilm; Erdély – Gyergyószentmiklós: Bagossy Brothers Company roadmovie-ja; Vajdaság – Rúzsa Magdi roadmovie-ja.

Az érdeklődök 10.00 órakor bekapcsolódhatnak Balogh Gábor történész rendkívüli történelem órájába a békediktátum aláírásának történetéről és következményeiről. Ezt követően, 12.00 és 16.00 óra között koncertek veszik át a főszerepet a Youtube-csatorna lejátszási listáján és a művészek csatornáin. Többek között Szvorák Kati, Caramel, Miklósa Erika, Novák Péter, Keresztes Ildikó, Dér Heni és Takács Nikolas fellépéseit követhetik az érdeklődők.

A program 16.30-kor Pál István, majd Ákos, 18.00 órától a Ghymes Együttes, 20 órától az Ismerős Arcok, 21.00 órától a Csík Zenekar nemzeti összetartozás napjára készített koncertjével folytatódik, majd 22.00 órakor Tolcsvay László nemzeti összetartozás napjára készített dalával zárul.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support