Ezen a nyáron is megrendezésre került a médiatábor, amely első alkalommal már nem csak a helybéli, de a környező településeken élő fiatalok érdeklődését is felkeltette. A tábor ez alkalommal a harmadik típusú találkozásokra épült.


A résztvevők a korábbi évekhez hasonlóan megismerkedhettek a kiadványszerkesztés, fotózás, videózás, filmkészítés, színészkedés kulisszatitkaival is. Ha akadt olyan, aki nem érdeklődött az aktuális téma iránt, az a légkondicionált, fiataloknak kiválóan felszerelt biipben lazulhatott. A táborozók minden tagja hazavihetett egy általuk készített sajtóigazolványt, amely 2021 nyaráig érvényes.
Az idei évben egy fantasztikumokban bővelkedő, sci-fi rövidfilmet készített el a lelkes csapat. A forgatókönyvírástól kezdve az összes munkafolyamaton át részt vehettek a táborlakók. Az alkotás a zŰrkalandorok címet kapta, amely cselekménysorozata magával ragadja a nézőket. Az alkotók településünkön kívül a szegedi Lézerjátszma elnevezésű, igényesen kialakított játékteret választották a forgatás helyszínéül. A jelenetek felvételeit követően pedig a 300 négyzetméteres területen egy izgalmas lézerharcban is részt vehettek a táborozók.


A film története a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban kezdődik, ahol furcsa eseménysorozat veszi kezdetét. Kiderül ugyanis, hogy a településünkön lévő plüssállatok egy része a Hulabuga bolygóról érkezett űrlények, akik azzal a céllal érkeztek, hogy először elfoglalják a kiváló földrajzi fekvésű Bordányt, majd onnan indítsanak támadásokat az egész Föld ellen. Így néhány fiatal kezébe kerül a világ sorsa. Ha még nem látta és érdekli mi lesz a történet vége, akkor látogasson el a Bordány – a Homokhátság szíve facebook oldalára vagy településünk hivatalos youtube csatornájára.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support