Idén július 20-24 között zajlott le a IV. Kuckoló tábor a Faluházban, melynek helyszínét a Biip biztosította. A táborozók a hét folyamán összemérhették erejüket különböző számítógépes illetve társas játékokban, mely során pontokat gyűjthettek. A dobogósok pénteken csokoládéval és oklevéllel térhettek haza, a többiek pedig emléklapot kaptak. A megmérettetés többek között Ps3 Fifa és Just dance táncverseny, biliárd, Activity társasjáték, Póker, Uno és még sok izgalmas játékból állt. A kreativitás fejlesztése érdekében kedden két csapatra oszlottak a gyerekek és saját társasjátékot kellett tervezzenek az ellenfélnek. Bár az előkészületek felöleltek egy délelőttöt, a gyerekek nagyon kreatívnak bizonyultak. QR kódok lepték el a Faluházat (melyet szintén a táborozók generáltak) és a parkot is, ezek segítségével és persze egy QR kód olvasóval ellátott okostelefonnal juthattak el egyik állomásról a másikra a táborozók: kellett verset írni az ellenfél által meghatározott szavakkal (digitalizáció, számítógép, játék stb.), találós kérdésekre válaszolni, pukkadásig fújni egy lufit, keresztrejtvényt fejteni, időre kosarat dobni, focikapuba lőni. Szerda délután Szegedre mentünk kirándulni a Lézerjátszmába. Itt másfél órát tölthettünk el több, kisebb csapatra osztva. A remekül kialakított játéktéren izgalmas lézerharcot vívhattunk egymással. Péntek reggel biciklire pattanva elindultunk polgárőri kísérettel Üllésre a tóhoz, ahol a délelőttöt töltöttük. Számháborúk sora után elindultunk vissza Bordányba. A hét folyamán Czékus Zorán és Hődör Zoltán segítette a munkát.          Vida Patrícia

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support