A koronavírus terjedésének megelőzésére és a kockázatok csökkentésének érdekében intézményünk a COVID-19 vírus okozta egészségügyi válsághelyzet fennállásának idejére, szakmai iránymutatások alapján az alábbi intézkedéseket vezeti be. Intézményünkben az ügyfélfogadás zavartalanul működik, ezért kérjük a lakosságot, hogy az intézménybe történő belépés előtt a szájmaszkot viseljék, a kihelyezett kézfertőtlenítőt minden esetben használják. Az intézménybe való érkezéskor mindenki testhőmérsékletét ellenőrizzük. Az ügyfélfogadás, illetve a gondozás során a közösségi távolságtartás alapelvének megfelelően lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot kell tartani! Kérjük Önöket, hogy ügyintézéssel kapcsolatos segítségkérést elősorban telefonon, illetve elektronikus úton kérjenek, csökkentve a személyes találkozások számát.

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel korlátozásra került a nappali ellátás részeként biztosított csoportfoglalkozások látogatása. A házi segítségnyújtás és támogató szolgálat biztosítását érintően ellátottaink érdekében a gondozók csak a legszükségesebb ápolási-, gondozási tevékenységeket látják el otthonukban.  

Felhívom a várandós kismamák és kisgyermekes szülők figyelmét, hogy amennyiben bármilyen egészségügyi panaszt, tünetet észlelnek magukon vagy családtagjaikon, úgy az előre megbeszélt védőnői tanácsadás-, családlátogatás időpontját megelőzően szíveskedjen azt telefonon jelezni a védőnőnek.

Szolgáltatásaink igénybevételének időtartalma alatt szájmaszk használata kötelező a szolgáltatást nyújtó és az igénybevevő személy számára is.

Megértésüket köszönjük!

Elérhetőségeink: Intézmény központi elérhetősége: Tel.: 62/588-090, email: iszek@bordany.hu

Család-, és gyermekjóléti szolgálat: Tel.: 62/588-091, mobil: 30/4792118, email: csaladsegito@bordany.hu

Védőnői szolgálat: Tel.: 62/288-678, email: vedono@bordany.hu

                                                                                                                  

Farkasné Lippai Ágota, intézményvezető

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support