Tovább szépülhet, fejlődhet nagyközségünk egy sikeres, a Belügyminisztériumhoz benyújtott pályázatnak köszönhetően. Az önkormányzat jelentős pályázati forrást nyert két útszakasz felújítására. Mind az Arany János, mind a Honvéd utcában jelentős fejlesztés valósulhat meg a tavasz folyamán.

Mindkét utcában tetőszelvény kialakítását javasolták a szakemberek, legalább 3,5 méteres szélességben 75 cm széles és 20 cm vastagságú zúzottkő padkával. Az útcsatlakozások környezetében a meglévő aszfalt marása után a kopóréteg kifuttatása 1,5 méteren történik meg.

Az Arany János utcában az út főút felőli vége kiszélesítésre kerül, átlagosan 1,5 méteres szélességben, nagyjából 34 m hosszan. Ezen a szakaszon geotextília terítése után 40 centiméteres zúzottkő alap beépítése történik, majd 5 cm vastag kötőréteg kerül kiépítésre. Az utcában 3 db szennyvíz akna szintre emelését is meg kell majd oldani, erre az új  kopóréteg kialakítása után kerül sor. A padkához közel eső oszlopok láthatósági festésére is szükség van. Mivel az utca egyik felén a lakók a padka vonalában beton folyókát alakítottak ki, így itt 2 méter szélességben a meglévő aszfalt marása után az egyoldali lejtéskialakítás kiépítését javasolták, így is épül majd meg ez a szakasz.

A Honvéd utcában is megvalósul az aszfaltozás a Kossuth utcától egészen a Deák tér kezdetéig, ahol a kereszteződésben az aszfalt kifuttatásával ér majd véget. A szakemberek szerint a Honvéd utcai parkoló és a vele szemben levő öbölben 1-1 méter szélességű szakasz marása az új aszfaltréteg kifuttatása miatt lett indokolt. Jelenleg a vízelvezetés nincs megoldva ezen a szakaszon, amely sajnos a pályázati költségvetésbe sem fért bele, ezt az útfelújítás előtt kell még kezelni. Tartós útburkolati jellel festik fel újra a gyalogátkelőhelyet, a kerékpáros átvezetést, a parkolóhelyek sávjait, illetve az öböl forgalom elől elzárt terület burkolati jeleit. A padkarendezés során az iskola parkolójának gyephézagos kövezését szintre kell emelni 2 sor szélességben. A többi – 1 sorban elhelyezett – kő töredezett állapota miatt felszedésre kerül.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support