Az önkormányzat képviselő-testülete az idei első, júniusi ülésén döntött a bordányi Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde vezetőjének kinevezéséről, az intézményvezető mandátuma ugyanis lejárt. A kiírt pályázatra egy érvényes pályázat érkezett, az előkészítő bizottság javaslatára Lázárné Borbola Márta szakmai elképzeléseit a képviselő-testület egyhangú igen szavazattal támogatta, így ő viheti tovább az óvoda ügyeit az elkövetkező öt évben. Tanács Gábor polgármester amellett, hogy megköszönte a vezető és az intézményben dolgozó összes kolléga munkáját, örömét fejezte ki azért, hogy a megkezdett szakmai munka folytatódni fog. A magas színvonalú munkának köszönhetően az óvoda számos címet tudhat magáénak, jó azt látni, hogy milyen elkötelezett mindenki a gyerekekért és a szakmai színvonal emelkedéséért is – mondta. A településvezető úgy látja, hogy egy jól összeszokott csapat dolgozik minden nap azért, hogy a településen élő gyermekek biztonságos, rendezett körülmények között fejlődhessenek, miközben a szülők dolgoznak, megteremtve a család jövőjét.
Az óvoda és bölcsőde a település egyik legnagyobb önkormányzati fenntartású intézménye, a képviselők minden egyes döntésnél figyelnek arra, hogy megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a szakmai munkához akár oly módon is, hogy a normatív állami forrásoknál nagyobb összeggel járulnak hozzá az óvoda működéséhez. Az intézményt folyamatosan bővítették, fejlesztették is az elmúlt időszakban. Mind az új épületszárny megépítése, mind a konyhabővítés a gyerekek életkörülményeinek javulását szolgálták, akik idejük nagy részét ezen épületek falai között töltik. Ezúton is gratulálunk intézményvezető asszony kinevezéséhez!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support