Bordányba is ellátogat a Cross Hungary autós élménytúra csapata. Az országkerülő autós túra kelet-magyarországi futama 2021. augusztus 24-27. között zajlik, és az idén Bordányból rajtolnak el a résztvevők. 

A túra közel 900 kilométeres távját néhány nap alatt végig autózni nem nagy feladat a szervezők szerint, viszont egy harminc-negyven éves autóval már igazi kihívást jelenthet. A túra útvonala végig aszfaltúton halad, az autózás szerelmesei az utazásuk során több száz települést érintenek, kastélyokkal, várakkal, történelmi emlékhelyekkel találkoznakk, melyek közül naponta többet megnéznek.

Az Érdekes autók versenyeként is ismertté vált Cross Hungary nem a sebességről hanem a kulturális értékek megismeréséről szól. Egy olyan évek óta megszervezett autós túra ez, amely kulturális vetélkedővel egybekötve mutatja meg hazánk legszebb tájait, történelmi, irodalmi és épített örökségeit a résztvevőknek, akik végig robogva az országon a több évtizedes járműcsodáikat mutatják meg az érdeklődőknek, így a bordányiaknak is.

Augusztus 24-én, 9 órától a Faluház parkjában tekinthetik meg az érdeklődők a nem mindennapi látványt nyújtó automobilokat, amelyek között egyaránt lesznek veterán és modern különlegességek is. Az élménytúrán az idén az előzetes nevezések alapján 19 csapat vesz rész! 

A gépcsodák 10 órakor rajtolnak el, és indulnak a Homokhátság szívéből a következő állomásuk – Ópusztaszer felé, ahonnan még tovább, egészen Nyírbátorig gurulnak. Az első nap végén 333 kilométert megtéve a Báthori-kastélyt látogatják meg a túrázók.

A részletes menetrendről és a túráról bővebben a www.crosshungary.hu oldalon tájékozódhatnak, ahonnét a cikkhez használt fotó is származik.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support