A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat három tagja vesz részt a Pécsvárodon most hétvégén zajló találkozón, ahol a #newpartychipants elnevezésű program előkészítése zajlik. A találkozóra már kora reggel elindultak, mert a hivatalos program előtt még Pécsen tesznek egy rövid kirándulást. Többek között a Zsolnay Kulturális Negyedet nézik majd meg, amely a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb beruházása volt.

A Lehel Máté ifjúsági alpolgármester vezette bordányi csoport az ország több pontjáról érkező többi ifjúsági  önkormányzatos fiatalokkal közösen egy több hónapos közös szakmai együttműködés részleteit dolgozza ki. Az itt elfogadottak szerint zajlik majd mind a települési szintű kommunikációs munka Bordányban, Levélen, Orosházán, Pécsváradon és Zalaszentgróton, de a Pécsváradon elfogadottak alapján szervezik meg a gyermek- és ifjúsági önkormányzatok számára rendezendő országos találkozót is, amely az elképzelések szerint július közepén Levél településen kerül megrendezésre.

Lehel Máté, Gábor Zalán és Vas Nimród a bordányi ifjúsági önkormányzat programjait szeretné beilleszteni az elsősorban a hatékony kommunikációra, a fiatalok megszólítására fókuszáló közös programsorba. A hétvégén ugyanis a közös projekt határidők meghatározása mellett a helyi programok minél nagyobb részvétellel való megvalósítása lesz a kiemelt feladat. A hétvége során eldől majd, hogy a többség milyen kommunikációs felületek használatát preferálná, és többek között szabályozzák majd az egymás közötti kommunikációt is, ami a közös projekt sikeres megvalósítása szempontjából elengedhetetlen.

Minden bizonnyal elfogadásra kerül a levéli országos találkozó programja, és döntenek majd a projektben résztvevő öt település mellett további települések bevonásáról is.

A szakmai program a pécsváradi Fiatalok a részvételért Egyesület koordinálásával valósul meg. Az egyesület az Erasmus+ programba benyújtott pályázatát az Európai Unió támogatja.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support