A Vadgesztenye Étterem tetőterében található  szálláshelyet az Egérház Alapítvány alakította ki Európai Uniós LEADER forrásnak köszönhetően még az ezredfordulón. A több, mint négyszáz négyzetméteres padlástér ideális helyszínnek tűnt, itt 7 darab saját fürdőszobával ellátott szobát alakítottak ki. A 4 és 5 ágyas szobákban egyszerre összesen 32 vendéget tudnak elszállásolni. A közösségi szálláshely ideális nagyobb rendezvények, képzések, találkozók lebonyolítására, de számos alkalommal szállnak itt meg átutazó turisták, a település eseményeire érkezők vagy éppen a lakodalmas násznép távolból érkező tagjai is.

A napokban érkezett meg a jó hír,  döntés született arról, hogy egy benyújtott pályázat alapján az Európai Unió támogatja a szálláshely felújítását és azzal együtt az épület udvarában egy rekreációs tér kialakítását, valamint egy rendezvénysátor vásárlását is.

A hostel tetejére napelemek kerülnek, minden szobába légkondicionáló berendezéseket telepítenek, és a munkálatok után a teljes belső tér festése is megvalósul.

A tervek szerint az alapítvány további saját forrás felhasználásával cseréli majd matracokat, az új arculathoz igazítva a textíliákat (ágyneműk, törölközők) is.

A BordányHostel közösségi szálláshelyként üzemel. A már nyilvántartásba vett közösségi szálláshely típusú szálláshelyeknek a jogszabály változások szerint legkésőbb június 30-ig szükséges regisztrálni és a kérelem benyújtásával a minősítési folyamatot elindítani a szálláshely-minősítő szervezet elektronikus felületén. Ahhoz, hogy a szálláshely megfeleljen a kategóriájára vonatkozó feltételeknek bővíteni kell a jelenlegi szolgáltatások körét. Az emeleti részen is ki kell alakítani a vendégek számára egy melegítőkonyhát, valamint a csomagok megőrzésére külön tárolóhelyiséget kell biztosítani.

Míg az előbbi az eddig az étteremnek ingyenesen biztosított irodahelyiségben, az utóbbi a lépcsőházban, a lépcső melletti területen kerül majd kialakításra. Az alapítványnak ezeket a fejlesztéseket is saját erőből kell megvalósítania. A szálláshely-minősítést a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. fogja elvégezni.

A munkálatok megkezdésére az árajánlatok benyújtását, valamint a legkedvezőbb feltételeket vállaló vállalkozók kiválasztását követően kerül sor. Mivel elég szűkös a minősítési határidő, az alapítvány azt szeretné, ha már február közepén megkezdődhetnének a szerelési munkálatok. A gépészeti szerelések ideje alatt a szolgáltatás zavartalanul elérhetőek maradnak majd, hiszen a munkálatok a vendég mentes időben zajlanak.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support