Mint arról korábban is tudósítottunk, az általános iskolai étkezéseket az elkövetkező időszakban az önkormányzat Dózsa téri épületében szeretnék lebonyolítani, ezzel kapcsolatosan módosították a megállapodást a szolgáltatóval. A korábbi tervektől eltérően, többek között az új elszámolórendszer aktiválása, a parketta lakkozása és a bútorbeszerzések miatt március hetedikétől valósulhat meg az elképzelés. A változásokról a Bordányi Polgármesteri Hivatal tájékoztatót küldött a szülőknek, amelyet most itt is összefoglalunk: A március havi iskolai étkezési térítési díj befizetésének menete változatlan, az a korábbi gyakorlatnak megfelelően zajlik. A befizetési időpontok a következők: február 24. 8 – 16 óráig, február 28. 8 – 16 óráig, március 1. 8 – 16 óráig, március 3. 8 – 16 óráig valamint március 4. 8 – 12 óráig. A befizetéseket vagy átutalással, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal pénztárában lehet teljesíteni.

Március hetedikétől a Dózsa téri önkormányzati működtetésű közösségi házban kialakított ebédlőben étkezhetnek a gyerekek. Az étkezések elszámolása teljesen digitalizált lesz, minden gyermek saját vonalkódos kártyával tudja majd az étkezési jogosultságát a helyszínen igazolni. Ez azt jelenti, hogy a vonalkódos kártya lehúzását követő zöld jelzést követően tudja átvenni a tízórait – az iskolába érkezéskor reggel 7.30 – 8.00 óra között, és ugyancsak kártyahasználatot követően tud majd megebédelni is, erre  11.00 – 14.30 óra között lesz lehetősége az iskola által meghatározott ütemezés szerint. Azok a gyermekek akik ételhordóban viszik el az ételt ugyancsak ebből az épületből tudják elvinni az ebédet, tehát nem kell átmenniük  a település központjában működő étterembe. Fontos, hogy a tízórai átvételi időszakában az üres ételhordókat itt le lehet adni, így nem kell az iskolában magukkal vinni azt.

Az étkezési jogosultság igazolásához minden szülő a márciusi befizetési napokon a Polgármesteri Hivatalban veheti át az új vonalkódos kártyát, illetve ha magával hozza a diákigazolványt és a gyermek lakcím kártyáját (melyet itt ugyancsak regisztrálnak a rendszerben) akkor azzal később is tudja mind a gyermek, mind a gyermek esetleges betegsége esetén a szülő igazolni hogy jogosult a gyermek az étkezésre, az be van fizetve, meg volt rendelve. Tehát az étkezés igénybevételét a három kártya bármelyikével meg tudják oldani a gyermekek. Fontos, hogy csak az a tanuló veheti majd igénybe az étkezést, akinek érvényes rendelése van az adott napra és igazolványa vonalkódját rögzítették az ETELKA étkezési modulban.
Az étkezés lemondása az eddigi megszokott módon Czombos Krisztina élelmezésvezetőnél (telefonszáma: 30/6255542) lehetséges. A későbbiekben már ezt is a szülő tudja önállóan megoldani, erről a lehetőségről később adnak majd tájékoztatást.

A kártyák regisztrálásán túl szükség lesz egy adatfelvételi lap kitöltésére, illetve szükséges egy e-mail cím regisztrálása, hogy a későbbiekben az ETELKA portált tudják használni a Szülők. Az adatfelvételi lap letölthető a Kréta rendszerből is.
Felhívjuk azon szülők figyelmét is akiknek a gyermeke ingyenesen étkezik, hogy a márciusi befizetési napokon a Polgármesteri Hivatalban nekik is szükséges a nyilatkozatok megtétele és a kártya regisztrációja.

A szülők kényelme érdekében az étkezési díjak befizetésének digitalizálása is hamarosan megtörténik. A szülőknek előzetesen az ETELKA rendszerben lesz lehetőségük az étkezést megigényelniük illetve kifizetniük. Itt lesz lehetőség a lemondásra is! Erről bővebb tájékoztatást a pontos bevezetés időpontjában ad majd a polgármesteri hivatal a Kedves Szülőknek.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support