Mint arról már a Bordányi Napló is beszámolt, a Bordányi Ifjúsági Információs Pont (biip) is csatlakozott a “Passzold vissza tesó!” mobiltelefon visszagyűjtő kampányhoz. A gyűjtőpontot a biip-et működtető két szervezet a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, valamint a Kulturális és Szabadidős Egyesület tagjai alakították ki, és az ünnepélyes első telefonkészülékek bedobását követően már a bordányiak rendelkezésére is áll. Két régi telefonkészülék tehát már bedobásra került a szekrénybe: az egyiket Vida Patrícia ifjúsági polgármester, míg a másikat Börcsök Roland faluházvezető, a Kulturális és Szabadidős Egyesület elnöke dobták be.

A Jane Goodall Intézet közös kampányt indított a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével, ami a magyar háztartásokban használt, de használaton kívülre került mobileszközöket célozza meg. Ezeket a készülékeket az emberek elpakolgatják különböző rejtett zugokba, ahol aztán évekig lapulnak, amíg egyszer csak kidobásra kerülnek. Nem is sejtve micsoda kincs rejlik bennük. A mobiltelefonok előállításához szükséges koltán ércet Afrikában, veszélyeztetett fajok, pl. gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket. Ezt a folyamatot szeretnék megfékezni a szervezők, elhatározva, hogy ezeket a mobileszközöket újrahasznosítás céljából összegyűjtik. Ehhez az akcióhoz egy gyűjtőpontot kialakítva csatlakozott most a biip is.

A Faluház előterében elhelyezett szekrénybe mobiltelefon (nyomógombos, vagy okostelefon), gps, tablet (akkumulátorral) és ezek tartozékai úgymint a töltő, fülhallgató dobhatók be. Minden egyes készüléket ahogy bedob valaki, azt a Jane Goodall Intézet számára ajánlja fel. Így adományoz az intézet számára körülbelül 250 Ft-ot, amit a kampány működtetésére és afrikai projektek elindítására fordít.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support