A tervek szerint az idei búcsúval együtt került volna megrendezésre a kézműves vásár településünkön. Az államalapítás ünnepe miatt azonban számos mutatványos (forgós, céllövöldés jelezte, hogy az idén nem Bordányban, hanem Ópusztaszeren illetve a közeli települések eseményein vesznek részt, így megérkezésük több, mint kétségessé vált. 

Ráadásul a település által felajánlott helyszíneket sem tartották minden szempontból alkalmasnak, egyedül a tavalyi helyszínen vállaltak kitelepülést, amely pedig az önkormányzattól független, magánterület.

Az önkormányzat úgy döntött, hogy a bizonytalansági tényezők miatt a központilag szervezett kézműves vásárt lemondja, de természetesen amennyiben erre igény érkezik térítésmentesen biztosítja az árusok mutatványosok részére az önkormányzat közterületeit.

Tehát a búcsú az idénre tervezett Park téri helyszín helyett a tavalyi helyen lesz, ha lesz, – hiszen a korábbi évekhez hasonlóan ha a nemzeti ünnep és a búcsú időpontja ennyire közel van (az idén egy hétvégén!) nagy az esély arra, hogy a vállalkozók olyan helyszínekre mennek inkább, ahol több napon keresztül kipakolhatnak, és sokkal több ember van egyszerre egy helyen, mint nálunk, amikor is szinte egy késő délutánra sűrűsödik be a kilátogatók száma. Ráadásul két településen Falunapokat is szerveznek a közelben, tovább bővítve az árusok lehetőségeit.

A templombúcsú a templom névadójának ünnepe. A kitelepítéseket megelőzően a templombúcsú általában három napig tartott. A három nap mindegyikén volt táncalkalom, illetve bál, ami később már csak egy napra redukálódott. Búcsú napján – az ebédet főző gazdasszonyok kivételével – általában a falu apraja-nagyja részt vett a délelőtt második felében tartott nagymisén. A helybeliek magukkal vitték a más faluból érkezett vendégeket is. Misére sétálva nézegették a falut, esetleg elidőztek a mutatványosok és árusok sokadalmában. A templom előtt hosszan beszélgettek a különböző falvakból jött ismerősök. Utána a hozzátartozókat megvendégelték. Az ebédet követően, kora délután litániát tartottak. Este az ünnep bállal zárult. 

Hol vannak már a régi nagy búcsúk, a sok árus az érdekes kipakolások? – teszik fel sokan a kérdést. A hagyományos kipakolások a rengeteg üzlettel, a hatalmas áruválasztékkal, és nem utolsó sorban az internetes vásárlás népszerűségének folyamatos növekedésével évről évre szűkültek. A forgók, céllövöldék sem olyan vonzóak már a játékparkok, csúszdaparkok világában. A hagyományt valamilyen formában ápolni kellene, de a kérdés az, hogy mennyire van igény minderre? Az idén kiderül mennyien hiányolják majd mindezt.

(Fotó: SKANZENBLOG Szabadtéri Néprajzi Múzeum)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support