Az idén novemberben lesz a Bordányi Faluház és Könyvtár 50 éves. Az 1972-ben átadott Filmszínház és Művelődési Ház ünnepélyes átadására ugyanis november 4-én, péntek délután 2 órakor került sor. Nagy sikert aratott az újonnan megépült épület színpadán a Pávakör. A kórus Masír Lajosné tanárnő vezetésében szeged környéki népdalokat adott elő. Az irodalmi színpad Pintér Éva rendezésében „Az ember dicsérete” címmel verses összeállítással készült. Színpadra léptek a helyi citerások. Szabó Irén tanárnő közreműködésével a pedagógusok is színvonalas műsort tartottak, míg Ica óvónéni (Szabó Mihályné) vezetésével az óvodások adtak egy kedves műsort. Az ünnepélyes gála-műsort az Electrons együttes koncertje zárta.
A születésnap alkalmából most is meglepetésekkel kedveskedik hűséges látogatóinknak, a falu apraja-nagyjának a Faluház és Könyvtár.
A születésnap alkalmából ingyenes színházi estre invitáljuk a bordányi nagyérdeműt. A Csokonai Vitéz Mihály tollából született „Az özvegy Karnyóné” című zenés bohózatot október 28-án 18 órától mutatják be a Szegedi SZC Vedres István Technikum Színész tagozatos diákjai. A rendező Bánvölgyi Tamás, Tipptopp szerepében pedig Gábor Zalánt láthatjuk a bordányi deszkákon.

Az előadást követően tortával kedveskedünk a hozzánk betérőknek!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support