Főzőverseny Dettán

Romániai testvértelepülésünkön Dettán október 8-án rendezték meg a hagyományos főzőversenyt, ahol Bordányt az idén az Öregfiúk fociválogatott képviselte. Az örök aranylábúak már előtte nap Dettára utaztak, ahol labdarúgásban is összemérték erejüket a város öregfiúk válogatottjával. Az új sportpálya a helyieknek lejtett, azaz a dettaiak könnyebben szereztek így gólokat.

A főzőversenyen akár Bordányban, most Dettán is mind a három testvértelepülés részt vett. Peter Roman dettai, Stana Dember csókai és Tanács Gábor bordányi polgármester örömmel kóstolták végig csapataik finomságait. Az öregfiúk rostonsülteket készítettek. A dettaiak közül a magyar néptáncosok a park bejáratánál fogadták a rendezvényre érkezőket. A szépen berendezett sátrat sokan megcsodálták, a kiállítás vonzotta szemet. Ők egy nagyon finom, friss fűszerezésű bográcsost főztek. Ottjártunkkor már nagyon a bogrács alján volt csak étel, ami azt jelzi nagyon jó a szakács, mindenkinek ízlett a főztje. A dalkörösök krumplilevest főztek sok kolbásszal, tojással. Mellette pedig pácolt birkahúst sütöttek és birkahúsból készült kolbászok is a rácsra kerültek. Finom almáskaláccsal és hájas süteménnyel csalogattak oda mindenkit az asztalukhoz. A csókaiak tárcsán húst sütöttek. A klopfolást személyesen a nagymester Törtei Jani végezte. De sült itt például sertéscsülök cserépedényben parázson is, ami ugyancsak nagy látványosságnak örvendett.

Miközben a versenyben lévők sütöttek-főztek, Detta színes kulturális életét bemutatva minden helyi néptánccsoport egy-egy produkcióval lepte meg a térre kilátogató érdeklődőket.

Román, szerb, német, magyar és bolgár néptáncban is gyönyörködhettek mind a csapatok tagjai, mind a finom illatok vagy a zene miatt a parkba érkezők. A magyar tánccsoport két produkcióval is megörvendeztette a nagyérdeműt. Először a kicsik perdültek a tér közepére, majd a nagyobbak mutatták meg a magyar virtust. Mindkét tánccsokrot hatalmas taps követte.

VI. Katolikus bál október közepén

Szeretettel hívjuk és várjuk nemcsak az egyházközség híveit, hanem mindazokat, akik szívesen eltöltenének egy kellemes estét egy jó cél érdekében a Sportcsarnokban megrendezésre kerülő jótékonysági rendezvényünkre 2022. október 15-én 18.30-tól. Minden évben templomunk szépítésére fordítottuk az adományokat, így lesz ez ebben az esztendőben is, amikor annak külső-belső felújítására gyűjtenénk.

Belépőjegyek a Faluházban és a sekrestyében vásárolhatóak meg azok nyitvatartási idejében (a Faluházban hétfőtől péntekig 15 és 19 óra között; templomunk sekrestyéjében szombaton 17-19 óráig és vasárnap 9-11 óráig). 6500 Ft/fő a teljes árú és 4000 Ft/fő a gyerekjegyek. Támogatójegyek vásárlására is lehetőség van a belépőjegyeket árusító helyeken. Míg a svédasztalos vacsorát a Bali Étterem biztosítja, addig a jó hangulatról a Ráadás Zenekar gondoskodik majd. Tombola felajánlásokat a szentmisék után a sekrestyében fogadjuk.

Dr. Janes Zoltán plébános

20 éves születésnapját ünnepelte a bordányi dalkör

A Bordányi Napló 2002 augusztusi számában hívtam az énekelni szerető embereket, tegyük ezt együtt, legyünk énekkar! Ebben az időben a Mórahalmi Parasztkórus tagja voltam és Magyarné Rozi gyakran kérdezgette tőlem, “na lesz e már népdalköre Bordánynak?” Így aztán elhatároztam, hogy megpróbálom! A falu vezetői: Balogh Ferenc polgármester, Zádori Imre alpolgármester, Kiss-Patik Péter ifjúsági polgármester, Simon Zoltánné iskolaigazgató, Illés lstván faluház vezető, Galzó Jánosné nyugdíjas klub vezető mindannyian örömmel és kíváncsian fogadták ezt a kezdeményezést. Első találkozásunk 2002. szeptember 4-én az Általános Iskolában történt és közel húszan jelentkeztek a felhívásra. Az iskolában Peténe Füzesi Márta vállalta föl a felnőtt dalosokat a citerázni tanuló gyerekek mellett. Itt kaptunk lehetőséget a népdalok éneklésére, szereplésre a falu rendezvényein, egyházi ünnepein. Nagy élmény és izgalom volt az ópusztaszeri Emlékparkban, a Seprődi Kórusszövetség találkozóján énekelni, melyet Magyarné Rozi szervezett. Emlékezetes kiránduláson és szereplésen vehettünk részt 2005-ben Dettán, ahol művészeti vezetőnk nélkül kellett helytállnunk! 2006 szeptembertől a Faluház adott helyet számunkra, ott folytattuk az éneklést, megköszönve az együtt töltött 4 évet. A váltás időszakában – Juhász Dezső kérésére: “zenészként nagy kihívás lenne a tekerőlant” sikerült a falu vezetőinek támogatását elnyerni és egy hangszert megvásárolni, amely aztán meghatározta a dalkör arculatát. Sikeres évek következtek, továbbképzéseken vettünk részt zenészeinkkel Juhász Dezsővel, Juhász Sándorral, Barna Istvánnal, testvéremmel Illés Istvánnal Ópusztaszeren a Szerényi Béla által vezetett táborban. Én ezenkívül 10 évig képeztem magam a Csutorás népzenei táborban, melyet Birinyi József vezetett és itt szereztem népdalkör vezetői oklevelet. Az évek során kb. 70 tagunk és 2007-től számítva 290 szereplésünk volt , és  az idei huszadik évben tartottuk a 18.népzenei találkozónkat! Egyéni és közös elismeréseink száma 19, és a legutóbbi 2022 Pünkösdkor a Nívó díj, melyet Bordány Nagyközség Testülete elsőként a Borostyán Dalkörnek adományozott! Így 20-ra emelkedett az elismerések száma! KÖSZÖNET ÉRTE!            Illés Mária

Regionális Amatőr Művészeti Fesztivál a Faluházban

A Faluház és Könyvtár élve a technika adta lehetőségekkel élőben is bejelentkezett szeptember 17-én a Faluház nagyterméből, ahol jó hangulatban zajlott le a Regionális Amatőr Művészeti Fesztivál. Az “Életet az éveknek” Nyugdíjas Klubok Csongrád Megyei Egyesületének meghívására tizennégy településről érkeztek előadók Bordányba, hogy megmutathassák tehetségüket a színpadon.
A műsort Szalai Antal köszöntőjét és Tanács Gábor polgármester megnyitóját követően a bordányi Borostyán Dalkör kezdte meg, akik színvonalas produkciójukkal elvarázsolták a közönséget.
A rendezvény közös ebéddel zárult majd azt követően zenével, tánccal múlatták az időt a szépkorú tehetségek.

Népzenei találkozó a Faluházban

A hétvégén szervezi meg immár 18. alkalommal Népzenei találkozóját az idén huszadik születésnapját ünneplő Borostyán Dalkör. Az önkormányzat Nívó díjas közössége szeptember 11-én tíz település dalkörét, kórusát látja vendégül a Bordányi Faluházban.
Mórahalomról, Forráskútról, Ásotthalomról Üllésről, Szeged Alsóvárosról, Zsombóról, Hódmezővásárhelyről, Csólyospálosról érkeznek hozzánk, és nagy örömünkre ismét fellép nálunk testvértelepülésünk Detta Galaj Népdalköre is.
A 15 órától kezdődő műsort bárki díjmentesen megtekintheti, szeretettel várunk minden érdeklődőt, dalkedvelőt!

Az ifjúsági szállás falára került fel a több száz gyerek által festett kép

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat rendhagyó módon az Egérház Alapítvány által működtetett Bordány Hostel-ben tartotta soron következő ülését a vakáció utolsó napján.

A fiatal képviselő-testület az év hátralévő részében megvalósítandó ifjúsági programokról egyeztetett.

Döntés született többek között egy Ifjúsági Kerekasztal megrendezéséről, a GYIFÖ-sök a helyben élő fiatalok számára rendeznek meg egy fotóversenyt is. Az “Ilyen volt a vakációm” felhívásra mobiltelefonnal készített szünidei képeket lehet majd beküldeni, amelyeket ki is állítanak majd, és a legjobb alkotásokra természetesen díjak várnak. Az ülésen elhangzott, hogy az idén is megrendezik a biip halloween-t. A Bordányi Ifjúsági Információs Pontban zajló programnak minden évben nagy sikere van, ahogyan a jótékonysági karácsonyi vásároknak is, amelyekre külön készülnek majd a fiatalok – derült ki a tanácskozáson.

A napokban elkészülő plakátokkal és szórólapokkal alkotásra, versenyre buzdítják az általános iskola felsőseit. A ceruzával, ecsettel, zsírkrétával, vagy akár kézzel készített alkotásokat majd a Helyi ízek Fesztiválján lehet leadni, és a közönségszavazat valamit a zsűri döntése alapján legjobbnak ítélt rajzok vagy festmények készítőit ajándékcsomaggal jutalmazzák majd. A téma a falusi és tanyasi élet lesz, az ezzel kapcsolatos élményeket kell papírra vagy vászonra vinniük a bordányi gyerekeknek.

Az ülést követően a fiatalok a szálláshelynek adományozták az idei Gyermek- és Ifjúsági Napon az ott résztvevő fiatalok által egy-egy vonal húzásával készült festményt is, amely mint megtudtuk több, mint háromszáz fiatal ecsetvonásából bontakozott ki (Az eseményről június elején tudósítottunk). A fiatalok által készített alkotás a Bordány Hostel közösségi terében került elhelyezésre, ahol ezentúl minden a településünkre érkező vendég megcsodálhatja.

Fotónkon az ifjúsági képviselő-testület tagjai a szállásnak adományozott festménnyel.

Sikeres Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi februárban adott életet hármasikreinek, most pedig – mintha mi sem történt volna – fergeteges koncertet adott a bordányi focipályán. Az énekesnő, aki jelenleg is a Papírsárkány turnéval járja az országot Csongrád-Csanád megyében egyedülállóan csak nálunk lépett színpadra. A harminchat éves énekesnő magával ragadta a nagyközségünkben élő és érkező rajongóit.

Bár augusztus 13-án délután esőfelhők gyülekeztek a bordányi focipálya fölött, mégis minden szervező munkatárs száz százalékban arra koncentrált, hogy a koncert kezdetére minden elkészüljön. A jól előkészített szervezésnek köszönhetően, a településre érkező sok-sok ember hosszabb sorban állás nélkül juthatott be a biztonsági kapukon. A hangulatot Dj. Náksi lemezlovas melegítette be.

Este kilenckor egy váratlan pillanatban kigyulladtak a színpad fényei, és már a zenészek léptek a színpadra. Ekkor már az összes ember biztosra tudta, hogy jön, akire mindenki olyan türelmetlenül várt: megjelent Rúzsa Magdi. Az énekesnő másfél óráig tartó műsorában a nagy slágerek mellett elhangoztak új dalok is az Aduász albumról, és természetesen rengeteg meglepetés is várta a közönséget. A koncert akkor ért a tetőfokára, amikor az énekesnő lement a színpadról és a rajongóktól karnyújtásnyira énekelt. Az előadó biztató és kedves szavakkal szólt az emberekhez a dalok közben. Elmondta, hogy a Papírsárkány című új dala a gyermeki lélek megérkezéséről szól, illetve mindenkiről, akik valamilyen csodás változáson mennek át az életükben. Az esemény hangulatát fokozta, hogy Magdi látványos fénytechnikát használt koncert ideje alatt, amelyhez hasonló még nem volt látható nagyközségünkben. Ennek köszönhetően, varázslatos fényárban úszott az egész focipálya. A leglelkesebb rajongók már a kapunyitást követően rohantak a színpad elé és három órán át várták, hogy minél közelebbről láthassák és hallhassák kedvenc énekesnőjüket.

A koncertet követően, akik még nem vágyódtak haza, azoknak DJ Belecz biztosított jó hangulatot a sörsátor mellett.

A Bordány Sportkör vezetősége ezúton szeretné megköszönni mindenkinek munkáját, aki bármely módon segítette a rendezvény sikerességét!

A koncerten készült fotók a Bordány Sportkör közösségi oldalán tekinthetők meg!

Véget értek és hamarosan újraindulnak a TérZene koncertek

A „TérZene program Bordányban” projekt célja, hogy a Homokháti nagyközség különböző nyitott és zárt tereit 30 alkalommal megtöltse élő klasszikus zenével. A zenei rendezvényeken más-más zenekarok adtak ingyenes koncertet településünk különböző helyszínein: a Templomban, Dózsa téren, Óvodában, Iskolában, Szent István téren és a Faluházban. A sokszínűség jegyében minden alkalommal változatos stílusú zenei programok voltak hallhatók, a fellépők széles repertoárt mutattak be, így a közönség koncertről koncertre új, igényes művekkel ismerkedhettek meg. A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából, Bordány Nagyközség Önkormányzata a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.-vel együttműködve valósulhatott meg. Számos hazai és nemzetközi sikereket és elismeréseket kapott előadókkal, zenekarokkal, formációkkal találkozhattak a rendezvényekre ellátogatók.

Első alkalommal a Templomunkban Gábor Tamás, Bálint Ilona, Marta Mastrullo, Frank Martin és Elekné Sándor Szilvia adott ünnepi hangversenyt. A bordányi Bitó János és Thorpe Gáspár Miklós harmonika és gitár duóját láthatták és hallhatták a Park térre kilátogatók 2021. augusztus 24-én a Cross Hungary autós élménytúra, országkerülő rajtnapján. Több alkalommal, kihelyezett énekóra keretében, az Iskolába és az Óvodában is járt a Rézhúros Banda, akik népzenét játszottak a Kárpát medencéből. Az interaktív órán megismerkedhettek a Gyerekek a hangszerekkel, a különböző tájegységekre jellemző zenei motívumokkal. Hatalmas kedvenc volt Macika, Teknős Ernő és Panda Pisti, a Zöldellők együttes, akik az Óvodásokat szórakoztatta modern köntösbe öltöztetett népzenével. Bata Krisztina operett gyöngyszemekkel szórakoztatta a nagyérdeműt. A Szent István téren szeptember 08-án, a Park téren november 28-án a Kalungu Ütőegyüttes színesítette a koncertkínálatot, akik kreatív módon ötvözik az ősi tradicionális, elsősorban afrikai dobolást, a klasszikus és a könnyűzenével. A faluházban koncertezett a Szironta Együttes, akik amerikai harangokon, handbelleken és handchime-okon játszanak, hangszerparkjuk Európában is ritkaságnak számít. A klasszikus zeneirodalom legismertebb darabjai mellett kortárs és könnyűzenei művek, filmzenék is szerepelnek repertoárjukban. A Haraszti Ádám Projekt két alkalommal lépett fel településünkön. A 2015-ben Londonban alakult Projekt zenéjüket a jazz, soul és a hip-hop műfajok jellemzik leginkább. Egy kis idő utazásban lehetett részük azoknak, akik ellátogattak az Újévi Hangversenyre. Színes műsorral készült a Mórahalmi Fúvószenekar. Magyar vonatkozású nótáktól, Máté Péteren keresztül, napjaink slágerei is felcsendültek a Faluház Nagytermében. Vizsolyi Lívia fagottművész, különböző formációival, lenyűgöző előadásmódjával maradandó élménben részesítette a TérZenére érkezőket. Koncertezett a Vígh Projekt, a Teát Rummal, a Szegedi Nemzeti Színház színészeiből alakult zenekar. Kuna Vali és Testvérei a Szent István téren, egy szerda délután volt hallható. Munkásságukat Príma díjjal és számos komoly- és könnyűzenei verseny díjával méltányolta a közönség és a szakma egyaránt.

Teltházas koncertet adott a Kodály Spicy Jazz, akik friss, fiatalos, laza, minőségi és trendi zenével, Kodály Zoltán közkedvelt műveit gondolja újra a 21. századi szempontok alapján. Az Iskolában járt a Kamilka és a Pesti Sikk. A Formáció két alkotója: Kiss Kamilka dalszövegíró, énekes és Lőrincz Ádám kétszeres Fonogram-díjas zeneszerző, zongorista. A régi zenésfilmek világából, a jazz-pop és a hiphop lezserségéből töltekezve saját ízű, őszinte zenei vallomásait hallhatták a Diákok és Pedagógusok. Bordányi alapítótaggal, Lajkó Róberttel a Casino együttes szintén teltházas koncertet adott Sportcsarnokba. A TérZene koncertek utolsó állomása a Templomban volt 2022. június 18-án, ahol Kuzma Levente orgonaművész és Somogyi Anita énekművész adott hangversenyt.

Jó hír, hogy a programsorozat folytatódik majd, hiszen újabb támogatást nyertünk. Erről hamarosan beszámolunk majd.

Szabadkán hivatalos megnyitóval vette kezdetét a közös projekt

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség és a szabadkai székhelyű Etnolife Egyesület (Udruženje “Etnolife” Subotica) közös pályázati projektbe fogott, az erről szóló együttműködési megállapodást még az év elején írták alá az együttműködő felek.

A partnerség lehetővé teszi, hogy a fiatalok számos színes programot valósítsanak meg a nemzeti értékek mentén, a határmenti kultúrák ötvözésével.  A rendezvények a tervek szerint nagyrészt a szabadkai Róka-tanyán, illetve a Bordányban található Hermina-tanyán zajlanak majd, de terveznek egynapos kirándulásokat, többnapos hagyományőrző és kézműves táborokat illetve kiállításokat, valamint fesztiválokat, amelyek a régi mesterségeket és hagyományokat mutatják be szerb és magyar oldalon egyaránt.

A projekt hivatalos megnyitójára június 10-én pénteken került sor. A nyitókonferenciát Szabadkán, a Corvin Mátyás utcában található Szakegyesületek és Társulások Szövetsége székházának dísztermében rendezte meg az Etnolife Egyesület, ahová Bordányból is érkezett delegáció.

A nyitókonferencia több témát is érintett. A két civil szervezet nevében elhangzott köszöntőket (Képünkön: Hulló István és Preda Dávid Erik) követően a résztvevők előadást hallgathattak meg a tájházak a közösségekben betöltött szerepéről, ezt követően pedig a ludasi természetvédelmi területről tudhattak meg sok érdekességet egy látványos előadás keretében. A résztvevők a régió turisztikai kínálatait is megismerhették egy friss szemléletet tükröző bemutató  során. Érdekességként korunk egy nagy kihívására, a megújuló energiaforrásokra hívta fel a figyelmet a következő előadó, ezt követően a hagyományápolás szükségességéről és a fiatalok szerepéről is elhangzott egy prezentáció. Természetesen a projekt címéből adódóan a “fiatalok követik a hagyományokat” téma is terítékre került: a szabadkai egyesület Róka Fest programját is bemutatták a szervezők a nyitókonferencia résztvevői számára. A program fogadással zárult.

A fiatalok követik a hagyományokat – Youthtraditions elnevezésű projekt az Európai Unió társfinanszírozásának köszönhetően valósulhat meg. Következő állomása mindkét településen, egyben a határ mindkét oldalán egy-egy a hagyományápolást, az alkotás örömét bemutató és népszerűsítő rendezvény lesz, amelyekről természetesen mi is beszámolunk.

A “Fiatalok követik a hagyományokat” elnevezésű pályázati program az „Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia 2014-2020” elnevezésű pályázati program keretében, az Európai Unió támogatásának köszönhetően valósulhat meg.

Elsőként a Borostyán dalkör kapta meg az önkormányzat nívódíját

A PünkösdFeszt programjainak sorában az idén is örömmel olvashattuk a Borostyán Dalkört. A helyi együttes minden évben külön produkcióval készül a település ünnepére, így volt ez az idén is. Azonban most a produkciót egy kis közjáték szakította félbe, a műsorvezető Tanács Gábor hívta a színpadra, aki a képviselő-testület által alapított nívódíjjal lepte meg a dalkörösöket.

A díj alapításakor Tanács Gábor polgármester elmondta, hogy Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete fontosnak tartja, hogy minden évben kiemelje és támogassa a legkiválóbb helyi kezdeményezéseket, együttműködéseket, ezért alapította meg Bordány nagyközség Nívódíját. 

Ezentúl azok a közösségek, civil szervezetek, nonprofit társaságok, szövetkezetek és az általuk megvalósított projektek kaphatnak nívódíjat, amelyek kimagasló színvonalú, példaértékű munkát, projekt tevékenységet végeznek. Ezek a projektek településünk közösségi életét színesebbé, míg a projektekben résztvevőket és az itt élő polgárokat motiváltabbá teszik a közös munka által, ösztönözve a közösségek közötti sikeres együttműködést. A nívódíj egy elismerő oklevél, tárgyjutalom vagy  pénzjutalom odaítélésével jár együtt.

Ezt a díjat kapta meg most elsőként 2022-ben a Borostyán dalkör, a nevükben Illés Mária, a dalkör vezetője vette át az oklevelet.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support